Befejeződött a Gorsiumi Régészeti Park felújítása

Lezárult az ókori Gorsium  területén elhelyezkedő Gorsium Régészeti Park felújítása. Az Európai Unió és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósult „Quies Gorsiense – Gorsium a kikapcsolódás antik szigete” című  projekt eredményét 2016 tavaszától élvezhetik a látogatók. Ahogy Cser Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere ünnepi köszöntőjében kijelentette: két-három nagyszabású rendezvénynek ad majd otthont Gorsium, a tavaszi nyitásra “népünnepélyt” szerveznek, ami lényegében azt jelenti, hogy a hagyományosan közkedvelt Floralia megrendezésének  biztosított az anyagi háttere. A beruházás részeként közel nettó 652 millió forintos Európai Uniós forrásból, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított több mint 123 millió Ft támogatásból keltek életre az ókori település romjai.

 

Miután lezajlott a műszaki átadás, hivatalosan is befejeződött a Gorsiumi Régészeti Park felújítása. Ennek alkalmából tartottak egy rövid ünnepséget csütörtökön délelőtt. A megjelenteket előbb Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgató-helyettese, Róth Péter Székesfehérvár – Tác Önkormányzati Társulási Tanács elnöke, Horváth Tamás, Tác polgármestere köszöntötte, és mondtak méltató szavakat. A Szent István Király Múzeum fenntartója, a székesfehérvári Önkormányzat nevében Cser-Palkovics András polgármester méltatta a  beruházást, annak jelentőségét.

 

“Székesfehérvár mindent megtesz a múlt értékeinek méltó megőrzéséért, szép példa erre a Gorsium megújulásáért létrejött összefogás. Ha ezt a beruházást nem tudtuk volna megvalósítani, az Gorsium végét jelentette volna, vagy legalábbis hosszú időre ellehetetlenítette volna azt, amit mi Gorsiumként tisztelünk, és azoknak az embereknek a több mint fél évszázados munkáját, akik ezt a folyamatot elindították. Bízom benne, hogy ha dr. Fitz Jenő tanár úr néz bennünket föntről, akkor elégedett a most elkészült munkával.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.  Hozzátette, az elmúlt közel tíz év alatt, amíg a tervezéstől a kivitelezésig eljutott a projekt, Gorsium fenntartója, azaz a Szent István Király Múzeum, néhányszor fenntartót váltott. A megyei önkormányzat indította el a pályázatot, majd egy rövid ideig az állam, ezt követően pedig a város vált az intézmény fenntartójává. A beruházás során ez a sok változás jelentett némi nehézséget, de végül a történetben lévő sok szereplő munkája eredményre vezetett. Székesfehérvár polgármestere beszédében köszönetet mondott minden résztvevőnek – külön kiemelte a generál kivitelező ZÁÉV Zrt.-t – e rugalmas együttműködésért. Hozzátette: „A projekt ugyan lezárult, de a fenntartónak, a múzeum szakembereinek most kezdődik el igazán a tevékeny munkája, hiszen nagyon komoly indikátort vállaltunk látogatószám tekintetében. Ennek megvalósítására Székesfehérvár, Tác és a múzeum együttműködésére is szükség lesz. Ez jelenti azt is, hogy a jövő évi költségvetésben két-három nagy programot is szervezünk ide, amely nyilvánvalóan azzal jár, hogy a hangsúly egy része át fog tevődni ide. Azt remélem, abban is mindenki megértő lesz, hogy a forrásokat egy kicsit átcsoportosítjuk a középkor kutatásán túl ide, Gorsiumba.” – zárta köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Mondandója egyértelművé tette, hogy április végén, május elején a látogatók ismét láthatják majd a hagyományosan közkedvelt Floralia ünnepet, ennek az anyagi háttere biztosított lesz.

 

.A Székesfehérvár – Tác Önkormányzati Társulási Tanács elnöke, Róth Péter köszöntőjében felidézte a közelmúltat, amikor a megyei önkormányzatnál elkezdtek gondolkodni arról, hogyan lehet megmenteni Gorsiumot. “Most eljutottunk a pályázatírás, tervezés és kivitelezés labirintusán keresztül a mai naphoz, jövő tavasszal pedig egy új Gorsium mutatkozik be minden érdeklődőnek, megmutatva, hogy érdemes volt belevágni a munkába. Remélhetőleg sok fehérvári és Fejér megyei látogató mellett az ország valamennyi részéről érkeznek majd, hogy megismerjék, hol volt Pannonia közepe 2000 éve és hol van most.” – fogalmazott Róth Péter.

 

A Tác közigazgatási területén elhelyezkedő Régészeti Park felújításához Tác Község Önkormányzata egy hektár földterületet biztosításával járult hozzá, melyen a szakemberek kulturált parkolót alakítottak ki. „A táci lakosok több szállal kapcsolódnak Gorsiumhoz, a felújítás hatására ezek a kötelékek is megújulnak, és új tartalommal telítődnek” – hangsúlyozta beszédében Horváth Tamás, Tác község polgármestere a projekt zárórendezvényén.

 

A köszöntők – melyekben többször is elhangzott néhai Fitz Jenő professzor, az István Király Múzeum egykori igazgatójának a neve, a gorsiumi ásatások meghatározó egyénisége – után Nádorfi Gabriella projekt menedzser, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztályának a vezetője, római- és ókori régész mutatta be a résztvevőknek a jelentős mértékben megújult Gorsiumi Régészeti Parkot.

 

Matók János

Fotó: Gelencsér Ferenc

 

DSC_6561DSC_6559DSC_6558DSC_6555DSC_6544DSC_6545DSC_6563DSC_6562DSC_6527DSC_6501

DSC_6545 DSC_6544   DSC_6558

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s