Se ajtó, se ablak? – Kísérlet egy Árpád-kori házrészlet rekonstrukciójára

Habár egy településkutatás iránt érdeklődő régész gyakran látja múltbéli épületek maradványait, egy bútorrestaurátor pedig sokféle anyaggal és barkácsolni valóval találkozik munkája során, egy Árpád-kori épületrész rekonstrukciója még közös munkával is izgalmas kihívást és rengeteg kérdést rejt magában. Ezeket a kérdéseket, valamint a kísérletezés nyomán születő válaszokat és tapasztalatokat szeretnénk most megosztani.

Célunk a „Régészeti pillanatképek” című kiállítás 11-12. századi telepanyagának élethű bemutatása volt, hogy a látogatók is el tudják képzelni, szerintünk milyen lehetett egy Árpád-kori település. Ehhez egy nagyméretű rekonstrukciós rajzot és egy a régészek által legáltalánosabban ismert, félig földbe mélyített, ágasfás-szelemenes szerkezetű, nyeregtetős épület oldalnézeti részletének rekonstrukcióját szerettük volna használni. Ilyen típusú épületek felépítésére több példa is ismert, így például a szarvasgedei rekonstrukció, melynek vázlatán Sabján Tibor az „ideális” házat ilyennek képzelte:

Sabján Tibor: A veremház rekonstrukciója. In.: Bencze Zoltán – Gyulai Ferenc – Sabján Tibor – Takács Miklós: Egy Árpádkori veremház feltárása és rekonstrukciója. Monumenta Historica Budapestinensia 10. (1999), 132-176.

Sabján Tibor: A veremház rekonstrukciója. In.: Bencze Zoltán – Gyulai Ferenc – Sabján Tibor – Takács Miklós: Egy Árpádkori veremház feltárása és rekonstrukciója. Monumenta Historica Budapestinensia 10. (1999), 132-176.

Mivel a kiállításban csupán az épület egyik oldala, s abból is csak a földfelszíni része jelenik meg, a tető súlyát tartó ágasfákra és a szelemenre nem volt szükségünk, csupán két, szarufát imitáló fenyőgerendát használtunk, melyeket alul egy harmadik gerendával fogtunk össze. Az így kapott háromszög szolgált az épületrész vázaként. A „szarufákra” helyezett rövid faágak érzékeltették a tetőt tartó rudak kilógó részeit. A restaurátorműhelyben már ennek a csupasz váznak is hamar akadt lakója.

kep2

A ház falának kitöltéséhez az őskor óta ismert vesszőfonatos technikát alkalmaztuk. E munkafázis előkészületeinél nem kis mulatságot és feltűnést jelentett, amikor a még levelektől burjánzó fűzfavessző-kötegeket a Múzeumba szállítottuk a Fő utcán keresztül.

kep3

Az előkészületek után a vázhoz függőlegesen mogyorófa vesszőket rögzítettünk, melyek közé vízszintesen kisebb lecsupaszított és a rugalmassága megőrzése érdekében vízbe áztatott fűzfavesszőket fontunk. Megállapítottuk, hogy a tapasztalt házépítők minden bizonnyal kevesebb függőleges ágat és lazább fonást alkalmaztak, mivel a ház alsó részénél különösen nehéz volt a vesszők átbújtatása anélkül, hogy azok megrepedjenek.

kep4

A tapasztóanyag összetételének meghatározása és ezek beszerzése okozta számunkra a legtöbb fejtörést. Sok-sok kutakodás és hasonló rekonstrukciókkal korábban kísérletező kollégák kérdezgetése után egyszer csak Horváth Sándor, a Fehérvári Téglaipari Kft. ügyvezetőjének irodájában találtuk magunkat, aki nem csak tapasztalatokkal, de több vödörnyi különböző soványságú agyaggal is ellátott minket a kísérlet sikere érdekében. Tapasztási próbák készítésére már nem volt lehetőségünk, a különböző agyagok összekeverése azonban jó ötletnek bizonyult. A beáztatott agyaghoz a biztonság kedvéért egy kis meszet is csempésztünk, emellé azonban hagyományos soványító-anyagokat – faforgácsot, hajat, lószőrt és szalmát is kevertünk. Ehhez csupán a restaurátorműhely felsöprésére, egy fodrász és egy lótulajdonos ismerősre és egy régi fotelre volt szükség. És persze egy mindenre jó, régi gyerekkádra.

kep5

A durvább agyagrögök összetörése, az agyag beáztatása és átgyúrása, a soványító-anyagok bekeverése után következett a tapasztóanyag rádolgozása a vesszőfonatra. A ház csúcsában egy kb. 50 cm-es szakaszt nem tapasztottunk be, mivel egykor vélhetően így oldották meg az épület szellőztetését, belső tűzhely esetén pedig a füst kivezetését. E megoldásnak köszönhetően ráadásul a tapasztás alatti fonat is látható maradt a ház szerkezete iránt érdeklődők számára.

kep6

A tető lefedéséhez nádköteget használtunk, melyet legegyszerűbben rafiával tudtunk rögzíteni.

kep7

Ezután zúzott kővel szórtuk le az „udvart”, s elkészítettük az Árpád-kori kerámiabogrács bemutatását szolgáló szabadtéri tüzelőhelyet. Miután néhány további fazék is helyet kapott az installációban, már csak egy kis kertészkedésre volt szükség, hogy otthonossá tegyük a ház környékét.

kep8

Horváth Csaba

Szent István Király Múzeum

Kondé Zsófia

Szent István Király Múzeum

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s