2014 májusától július közepéig tartott a Szent István Király Múzeum munkatársai által irányított feltárás Székesfehérvár határában: a régészek egy középső bronzkori és egy későbbi, kora Árpád-kori település maradványait (félig földbe mélyített szerkezetű házakat, árkokat, tárológödröket) tárták fel. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nagyberuházásokat megelőző régészeti munkáknak szigorú határideje van, a terepi munkára a feszített tempó a jellemző. Ezen a feltáráson átlagosan 20-25 ásatási segédmunkás, 3-6 régésztechnikus és 2 régész dolgozott napi 10 órában, heti 6 napon át. Ebbe csöppent bele történetünk főhőse.
Az éber kis jószág minden szokatlan neszre a környéket kezdte kémlelni. (Fotó: Kiss Balázs)
A Pöcök nevet kapta (az elnevezésért Major Tibor régésztechnikus kollégát illeti a dicséret, bár később egy másik kolléga felvilágosította, hogy nem Szögeden vagyunk, és ezért itt Fejér megyében ezt a fajta jószágot pocoknak szokták hívni). A közeli birkalegelőn lakott a kíváncsi, barátságos, közönséges ürge (latin neve Spermophilus citellus). A régészeti feltárással és az elkerülő út építésével járó munkagép- és autóforgalom megzavarhatta szegényt: hosszú, több mint száz méteres vándorútra indult, míg végül egy biztonságos helyet talált. A kis rágcsáló pont a régészek konténerét nézte ki, de nem a szerszámok és régészeti leletek társaságát választotta, hanem az irodakonténer alá fúrta be magát, a konténer környékén igazi kis járatrendszert alakítva ki. Elsőnek az éjjeli őr vette észre a kis jövevényt, és ő kezdte el etetni. Az ásatás hátralévő napjaiban nem volt olyan időszak, amikor ne lett volna a Pöcöklak környékén valami finom elemózsia elszórva a kis ürgének.
Az elkerülő a Sárréti Tájvédelmi Körzet határa mellett fog haladni. (Fotó: Kiss Balázs)
A régészeti munkákat általában szeretik a kóbor, fedél nélküli állatok: a sok ember, szabadon lévő élelmiszer a magyar régészet történetében nem egy és nem kettő kutyát, macskát vagy más négylábút vonzott a régészeti bázisok, ásatási táborok közelébe, s nem egy ezek közül a szerencsétlen párák közül gazdit talált magának, míg a régészek cserepek és kincsek után kutattak.
Pöcök kikukucskál a konténer alól. (Fotó: Kiss Balázs)
Tehát Pöcök vígan élte mindennapjait: naponta többször is, amikor éppen senki nem volt a konténer közelében, óvatosan előmászott ragadozómadár-biztos vackából, és összegyűjtögette a neki félretett falatokat, majd azokat gondosan széthordta a tárolásra szolgáló számtalan alagútjának egyikébe. A projekt végeztével Pöcök feje felett viharfelhők gyülekeztek: ha végeznek a régészek, elviszik a lakókonténert, és ezzel Pöcök másodszor is hontalan lesz! A helyzet azonban happy enddel zárult: az építkezéshez közeli lakóhelyükön még megtalálható ürgéket a Kaposvári Egyetem Vadbiológiai és Etológiai Tanszékének vezetője, Albacker Vilmos biológus mérte fel, és felfigyelt a konténerek környékén található, frissen ásott ürgelyukakra. Élvefogó csapdákat tett ki, és begyűjtötte az ásatás és építkezés környékén lakó ürgepopulációt – információim szerint Pöcköt is – és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. segítségével új, embertől és munkagépektől háborítatlan lakóhelyre költöztette őket. Így ért boldog véget Pöcök, a közönséges ürge óriási nagy kalandja.
Óvatosan, feszülten figyelve előmerészkedik. (Fotó: Kiss Balázs)
Savanyú Bálint
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 