Középső bronzkori, méhkasos oldalú gödör feltárás közben.
A Székesfehérvárt nyugatról megkerülő, a 7. számú főutat a 8. számú főúttal összekötő elkerülő út építése 2014 áprilisában kezdődött meg. Az építkezés a főpálya-nyomvonal és az út mellett futó szervizút területén a humusztakaró eltávolításával indult. Az előző évben elvégzett próbafeltárások eredményei alapján a leendő útpálya területén két helyen volt szükséges az építkezést megelőző régészeti feltárás.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum szakembergárdája május elejétől dolgozott a területen, először csak a már említett humuszolást felügyelve, majd május végétől megkezdődött a lehumuszolt régészeti területek feltárása. A nyomvonalba eső két lelőhely közül a Székesfehérvár, Hosszéri-dűlő és Ezres-puszta találkozása adott a régészeknek hosszabb munkát: itt több mint 3 hektárnyi területen kellett dolgozni. A munkákat a szeszélyes nyári időjárás inkább hátráltatta, mint segítette. A határidő betartása érdekében heti 6 nap, napi 10 órás volt a munkarend. A feltárási munkákkal július 18-án készült el a múzeum.
A már említett, Székesfehérvár – Hosszéri-dűlő és Ezres-puszta találkozása lelőhelyen egy középső bronzkori, a régészek által mészbetétes kerámia kultúrájának hívott anyagi műveltségű népesség leleteit, valamint egy korai Árpád-kori települést tártunk fel. A középső bronzkor időszakának a kutatás a Krisztus előtti II. évezred elejét tartja. A bronzkori telep szórt szerkezetet mutatott: egymástól több száz méter távolságra lévő gödörcsoportok jellemezték. A gödrök jellemzően úgynevezett méhkasos alakúak voltak, tehát a szájuk szűk volt, majd lefelé haladva a gödör „kiszélesedett”. Ilyen gödröket – ezt néprajzi párhuzamok alapján sejtjük – tároló funkcióval használtak. A bronzkori objektumok közül nem került elő egyértelműen házként azonosítható jelenség.
A humusztakaró eltávolítása után a pleisztocén korú, sárga színű altalajban sötétebb színű foltként jelentkeznek a régészeti, történeti korú bolygatások.
A középkori telepen 31 házat tártunk fel, valamint a hozzájuk tartozó tároló gödröket, kemencéket, különböző funkciójú árkokat. A feltárás során sikerült a település északi és déli szélét is lehatárolni. A középkori falu a bronzkorban nem lakott, alacsonyabb fekvésű területekre is települt, ebből arra tudunk következtetni, hogy a középső bronzkor időszakához képest a középkorra csökkent a vízmennyiség, a környékbeli vízfolyások vízhozama (általában elmondható, hogy a történeti korok emberei keresték az éltető víz közelségét, az őskori, népvándorláskori és középkori települések is a vízhez közel, de az árterületből kimagasló kis dombokon, kiemelkedéseken jöttek létre).
Árpád-kori ház feltárás közben. Az épület leégett, a bontás során láthatóvá váltak a beszakadt tetőszerkezet átégett darabjai.
A középkori falu épületei félig földbe mélyített típusú épületek voltak, ez azt jelenti, hogy volt a háznak egy központi, a korabeli járószinthez képest lemélyített belső része (általában ezt a központi részt szokta a régész feltárásokon megtalálni), azonban a ház tapasztott paticsfala, vagy a ház tetőszerkezete a járószintre támaszkodott, így a fal és a lemélyítés között egy változó szélességű, alacsony belmagasságú terület volt, amit tökéletesen lehetett például alvás céljára használni. Ezek az épületek természetesen nem mind lakóépületek voltak, volt köztük gazdasági (állattartási, vagy műhely funkciót ellátó) épület is, azonban a régészet eszközeivel az épület funkciója egyértelmű leletanyag híján (pl. kovácsműhely esetén kovácseszközök) csak nagyon nehezen bizonyítható. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a feltáráson előkerült lakó-, illetve gazdasági épületeket csak következetesen házként fogom említeni. A házakban kevés kemencét találtunk, illetve ahol volt, ott sem volt vörösre átégve a kemence tapasztása, ez rövid idejű használatra utal. A kemencék építőanyaga legtöbb esetben kő volt. A házak hossza egy kivétellel 2,5-3,5 méter, szélessége pedig 2-2,5 méter között váltakozott. A háztetők szerkezete legtöbb esetben két, a rövidebbik oldal közepén, a földbe mélyítés szélén elhelyezkedő ágasfából, és az általuk tartott szelemenfából állt.
Árpád-kori félig földbe mélyített ház altalajba mélyített gödre.
Kivételes nagyságú házat is találtunk a feltárás során: a feltárás szélén egy 11,5 méter hosszú és 4,5 méter széles, szintén félig földbe mélyített szerkezetű épület is előkerült. A házból nagy mennyiségű leletanyag, főleg kerámiatöredék került elő, melyek az első vizsgálatok alapján a X-XII. századra, a korai Árpád-korra keltezhetők. Amennyiben ez a keltezés helytálló, abban az esetben szenzációsnak mondható ez a felfedezés, hiszen hasonló méretű épületeket csak pár évszázaddal későbbről ismer a kutatás. A ház funkciója sajnos bizonytalan, lakóépületnek és gazdasági épületnek is túl monumentális. A házból állatcsont, törött vaskés, valamint egy, a ház felhagyása után a betöltődésbe temetett, melléklet nélküli gyermeksír is feltárásra került.
A nagy méretű házban bontás során talált gyermeksír. A sírt a házba annak felhagyása után, utólag ásták bele.
A középkori falu területéről továbbá nagyszámú, változatos funkciójú árkot tártunk fel. A kis mélységű, ívelt, esetleg kör alakú árkok valószínűleg karámként funkcionálhattak, a mélyebb, nagyobb szélességű árkok jellemzően az alacsonyabb fekvésű területek felé vezették el a csapadékvizet, a keskeny, de mély árkok valószínűleg a telekhatár jelölésére szolgáltak. A területen nagyszámú cölöplyuk került kibontásra, valószínűleg ezek földfelszíni tárolóépületekhez tartozhattak.
A nagy méretű korai Árpád-kori ház feltárás közben. A ház méreteiben teljesen elüt a település többi épületétől.
A leletanyag alapján a falu többi épülete is a korai Árpád-korban, illetve az Árpád-korban létezhetett, a megfigyelt régészeti jelenségek pedig elénk tárják egy, a korai királyi Székesfehérvár szomszédságában élő falusi közösség életének mindennapjait. A feltárás során a nagy házból előkerült legszebb tárgyak közül az épebbek a Szent István Király Múzeum Régészeti Pillanatképek. Ásatásink legújabb kincsei 2011-2014 című szeptember 19-én megnyíló időszaki régészeti kiállításon lesznek megtekinthetőek.
A régészek szerencséje: intenzív zivatar vonult el a feltárási terület mellett, azonban az eső minket nem érintett, tudtuk folytatni a munkát.
Savanyú Bálint
régész
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 