EGYÜTT GYŐZTÉK LE A GONOSZT

Mesés családi délután, Réber nyomán

A Hetedhét Játékmúzeum Réber-kiállítása szinte minden hónapban kínál valamilyen programot. Legutóbb a családokat várták egy kis kézműveskedésre, amit már a közelgő ünnep ihletett. Az adventi készülődés idején szokás kicsit feldíszíteni a lakást: a Vonalba zárt történetek című tárlaton ehhez adtak segítséget Réber László meseillusztrációinak felhasználásával. A kiállítás kurátora, a foglalkozás vezetője, Gärtner Petra hozott egy csokorra valót Réber varázslatos rajzaiból – a jellegzetes, néhány vonallal megrajzolt figurákat, jeleneteket pedig a résztvevők színezhették ki a kedvük szerint. Megjelentek a kis képeken A Négyszögletű Kerek Erdő lakói Lázár Ervin meséjéből, ott voltak Milne Hatévesek lettünk kedves Réber-rajzai és a többiek… Például a Legyél te is Bonca! szereplői Varga Katalin történetéből, no és Kipling Az elefántkölyök című könyvének állatfigurái… Természetesen nem kellett követni az eredeti illusztráció színeit, a gyerekek és kísérőik – anyukák és apukák – a saját képzeletükre és szépérzékükre hagyatkozhattak. Az apró kis rajzokat aztán színes – bordó, sárga, zöld – kartonlapokból kivágott körökre ragasztották, és ezeket a köröket fűzték fel – így alakultak ki az ünnepi, Réber-képekkel illusztrált girlandok.

11.23_Reber-2

A füzérek adventi szobadíszek is lehetnek, de akár ékíthetik az idén a karácsonyfákat is. Folyamatosan érkeztek a látogatók a foglalkozásra: egész családok dolgoztak együtt, vágtak, ragasztottak, színeztek. Kiderült, hogy nem csak az anyukák és nagymamák jeleskednek a kézműveskedésben: akadt néhány vállalkozó kedvű apa is, aki mindent elkövetett, hogy a gyerekek keze alá dolgozzon, és segítsen a mű elkészítésében.
Akadtak gyerekek, sőt felnőttek is, akik a kézműveskedés után szívesen letelepedtek a Réber-illusztrációkkal díszített hatalmas, puha padlószőnyegre, hogy bekapcsolódjanak a pszichodráma játékba, amelyet Zsadon Anna pszichológus és Rosta Helga múzeumpedagógus vezetett. Sosemvolt mesék – ez volt ezúttal a foglalkozás címe, hiszen rövid bevezető, jópofa, csoportot összekovácsoló, a fantáziát beindító játék után a résztvevők együtt rögtönözve, közösen találtak ki egy mesét, annak karaktereit, és a gyerekek azt is megmondták, hogy ők, kit szeretnének eljátszani.

11.23_Reber-3

Semmi sem volt kötelező, mindenki maga választhatott, ki lesz a játékban: ő lesz-e, aki gonosz sárkányként foglyul ejti a jókat, esetleg hercegnőként szerepel. Volt a játékban sokféle figura: cica, vizet fröcskölő elefánt, folyton megszólaló csengő, sütni tudó, nyáron is hőálló hóember, aki szereti a jégkrémet, taxis, aki nem nagyon tud vezetni, Semmi, aki mindent kiradíroz… A gyerekek – miután kitalálták a figurákat – egy nagy, sálakkal teli kosárból választhattak magukat különféle színű kendőket, amelyekből jelmez lett, ami segített az átlényegülésben. A mese végén persze, a fogságba esettek mind kiszabadultak, a kiradírozott világ újra megjelent, és győzedelmeskedett a jó a gonosz felett. Közben pedig a vadidegen gyerekek kicsit megismerkedtek egymással és önfeledten játszottak.

A Réber-kiállítás programjairól, a tárlatvezetésekről és a múzeumpedagógiai foglalkozásokról itt tájékozódhat:

+36 22 202 601,

https://www.facebook.com/hetedhetmuzeum/

Gábor Gina

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s