Mit tudhatunk pontosan a székesfehérvári királyi koronázóbazilikában eltemetett személyekről? Kiknek a földi maradványait sikerült azonosítaniuk már a kutatóknak? Milyen kutatási eredmények születtek eddig és milyen vizsgálatok várhatóak a jövőben? Rácz Piroska, a Szent István Király Múzeum antropológus szakembere különleges és egyben rendhagyó, képzeletbeli időutazásra hívta a hallgatóságát. A Régészet Napi előadásában az egykor fényesebb napokat látott templom sorsát is megismertette a közönségével.
„Romjaiban is lenyűgöző”
Nem véletlen, hogy a Szent István Király Múzeumban a Régészet Napjához kapcsolódó előadások sorában az egyik legnagyobb érdeklődést a királyi bazilikában egykor eltemetett személyekről szóló előadás váltotta ki. A közvéleményt utóbbi évtizedekben élénken foglalkoztatta Székesfehérvár páratlan kincse: ezeréves államiságunk szimbólumát képező, szakrális és világi értelemben egyaránt felbecsülhetetlen értékekkel bíró koronázótemplom, amely romjaiban is lenyűgöző.
Székesfehérváron a Szűz Mária tiszteletére szentelt bazilikát I. István király alapította. Az uralkodó különleges szerepet szánt a templomnak és az ehhez kapcsolódó egyházi szervezetnek. Istvánt az 1038-ban bekövetkezett halála után végakarata szerint ebben a templomban helyezték örök nyugalomra. Korábban elhunyt fiát, Imre herceget is itt temették el. A következő öt évszázad során összesen tizennégy királynak helyezték el a bazilikában földi maradványait.
Az előadó hangsúlyozta: uralkodókon kívül temetkezőhelyet jelentett a bazilika királyi családtagok, továbbá rangos egyházi és világi személyek számára is.
– Az itt eltemetett királyainkról pontos ismeretekkel rendelkezünk, ugyanis a 11 -13. századi krónikások pontosan jegyezték fel az uralkodók temetkezési helyeit. Ugyanakkor az is igaz – jegyezte meg a szakember -, hogy a királyi családtagokról már alig tesznek említést ezek a krónikák. Meglehetősen véletlenszerűen számolnak be a korabeli történetírók a bazilikában eltemetett előkelőkről is
A romlás virágai – a koronázó templom sorsa megpecsételődött
A székesfehérvári prépostág és a bazilika sorsa a város 1543-as török megszállása után megpecsételődött. A templom ha lassanként is, de pusztulásnak indult, sírjait nem kímélték, rablók dúlták fel és kifosztották. 1688-ban szabadult fel a törökök alól a koronázóváros, addigra azonban elvesztette fontos szakrális és világi szerepét, jelentőségét.
Az előadáson elhangzott: a még romjaiban álló épületet már nem építették újjá. Erre már esélyt sem kapott. Sőt, Mária Terézia megszüntette a prépostságot, helyette püspökséget alapított Székesfehérváron. A püspöki palota egy része az egykori koronázóbazilika észak-nyugati részének alapjaira épült. A megmaradt kőanyagot elhordták a város újjáépítéséhez. Az egykor rangos és messze földön híres, sokak által méltán csodált épületből a 18. század közepére a föld felszínén csak az alapokat hagyták meg hírmondóként. (Ezek láthatók ma is a Nemzeti Emlékhelyen).
– A koronázótemplom területén 1848. decembere óta folytatnak kisebb-nagyobb megszakításokkal régészeti feltárásokat – emlékeztetett az antropológus hölgy, aki azt is elmondta, kútépítési munkák közben két, vörösmészkő lappal befedett sírra találtak a munkások, az egyikben női halottal, koronával a koponyáján. Az akkori városvezetés bölcs módon azonnal leállíttatta a munkálatokat, hogy szakszerű régészeti feltárások kezdődhessenek. A feladattal Érdy Jánost, a Magyar Nemzeti Múzeum régészét bízták meg.
A feltárás jelentősége – magyarázta a szakember -, hogy mai napig ez az egyetlen olyan ásatás egész Magyarországon, amelyről bizonyított, hogy királyi személyekhez köthető csontmaradványok kerültek elő. E szerint az elhunytak királyi mivoltát igazolják a maradványok mellett felfedezett koronák és a felségjelvények. Személyazonosságukat történeti adatok, sírkamráik régészeti sajátosságai és a csontok vizsgálata alapján határozták meg. Mindebből következően a maradványokat egyértelműen III. Béla királyként és Antiochiai Annaként azonosították.
Elhangzott: heves szakmai viták zajlanak arról, hogy a fellelt maradványok Könyves Kálmán királyé is lehetnek. Az eddigi vizsgálatok és a maradványok alapján III. Béla meghatározása a mai napig a legelfogadottabb.
Az előadásban szó volt arról is, hogy az egykori koronázó bazilikában utoljára 1540-ben került sor temetésre, amikor is Szapolyai János hamvait helyezték el benne örök nyugalomra.
A következőkben a király pár csontjaival kapcsolatos vizsgálatokról, az arcrekonstrukciókról, a további régészeti feltárásokról, a koronázótemplomban rendezett rangos temetkezésekről és az épített sírkamrákról is hallhattak az érdeklődők számos további érdekességet munkatársunk előadásában.
Szöveg és fotó: Szűcs Gábor
SZIKM blog 