Beszélgetés Biczó Piroska régésszel a székesfehérvári királyi bazilika ásatásairól

Biczó Piroska 1993 óta kutatja a Szűz Mária prépostsági templom, vagyis a székesfehérvári királyi bazilika romterületét, eddigi munkájáról, elődeinek kutatásáról kérdeztük a régészt egy augusztusban nyíló, a bazilika történetét bemutató kiállítás apropóján.

Biczó Piroska

Biczó Piroska

Mikor és hogyan került a székesfehérvári királyi bazilika feltárására, amely a kilencvenes évek eleje óta meghatározza tudományos pályáját?

A királyi bazilika kutatója az 1960-as évek közepétől Kralovánszky Alán volt. 1969–1972 közötti ásatásait kisebb munkák után 1988-tól folytatta 1993-ban bekövetkezett haláláig. Halála előtt nem sokkal kerültem az ásatásra mint a Nemzeti Múzeum dolgozója. Kralovánszky Alán ez év májusától a Nemzeti Múzeum főigazgatója lett és emiatt nem tudott mindig az ásatáson jelen lenni. Októberben azonban váratlanul távozott az élők sorából, és mint akkor az ásatást legjobban ismerő régész, én folytathattam a munkát.

Szakmai pályafutásomat valóban jelentős mértékben átalakították a romterülettel kapcsolatos teendők. Abban az évben adtam le doktori disszertációmat, amelyben egy korábbi, ugyancsak hosszan, tíz évig tartó ásatásom egy részét dolgoztam fel. Továbbra is ennek az ásatásnak a részletes feldolgozásával szándékoztam foglalkozni. Ez az ásatás Bátmonostor-Pusztafalu lelőhely, egy középkori mezőváros kolostortemplomát és plébániáját tárta fel középkori temetőrészlettel és sok egyéb régészeti jelenséggel együtt. Amikor elvállaltam a fehérvári ásatás folytatását, úgy tűnt, egy ásatási szezont vesz igénybe a Fő tér fele befejezni az ásatást. Időközben azonban kiderült, a romterület további sorsa nem tisztázott, új és új tervek merültek fel, és további ásatási évek következtek. Múzeumi munkám mellett szinte egyetlen kutatási területem maradt a székesfehérvári királyi bazilika ásatásainak feldolgozása. 2012-ben mentem nyugdíjba, azóta is elsősorban a bazilika ásatási anyagainak, dokumentációjának rendezésével, feldolgozásával foglalkozom.

Milyen embernek ismerte meg Kralovánszky Alánt, aki 1993-ban bekövetkezett haláláig vezette a feltárásokat? Sokak szerint igen jó humorú ember volt.

Kralovánszky Alán humorát nem ismertem, csak néhány hónapot dolgoztam mellette, amikor a múzeumigazgatás erősen igénybe vette idejét. Rendkívül felelősségteljes ember volt, tudta, hogy az ásatással elbontott dolgok megismételhetetlenek.

A királyi bazilika alaprajza.

A királyi bazilika alaprajza.

Az Ön által végzett régészeti kutatások súlypontja a Szűz Mária-prépostsági templom déli oldalának régészeti feltárása volt. Mik voltak ennek a legfontosabb eredményei?

Tisztázódott, hogy Siklósi Gyula a Vasvári Pál utcában végzett feltárásán jól vette észre, hogy a prépostság épületei az Árpád-korban kolostorszerű elrendezésben, egy kerengő körül épültek ki. Később ezeket az épületeket lebontották és a templom keleti felének déli oldalához egy kápolna épült. A kápolna 2002. évi feltárása kiderítette, a Nagy Lajos király által temetkezési kápolnaként épített, a forrásokból jól ismert Szent Katalin-kápolnáról van szó. Az azonosítást vörös márvány síremléktöredékek tették lehetővé. Már a XIX. század óta ismert volt egy királyalakos sírkőtöredék, amelynek további, díszítetlen, de azonos tagolású darabja került elő. A hasonlóan régről ismert szarkofág oldallapnak illeszkedő törésfelületű díszítését találtuk. Ezek a leletek segítettek a régről ismert darabok egykori helyét megtalálni a romterületen és Nagy Lajos király kápolnájának azonosítását.  A kápolnában feltárt négy sírt a török hódoltság korában feldúlták, így személyhez kapcsolásuk nehéz. Azt azonban bizonyosnak tekinthetjük, hogy az oltárhoz legközelebb elhelyezett, felnőtt méretűnél valamivel kisebb sír a kilencéves korában elhunyt trónörökös Katalin hercegnő sírja volt.

Ön jól ismeri a romkertet az elmúlt több mint másfél száz évben ásó elődei (Érdy János, Henszlmann Imre, Lux Kálmán, Kralovánszky Alán) kutatásait. Mit gondol róluk, amikor megtalálja a földben korábbi ásatásaik nyomait. Érdy és Henszlmann a 19. század viszonyaihoz képest igen magas színvonalú munkát végeztek.

A Királyi bazilika ásatással való kutathatóságára III. Béla király és felesége 1848 decemberében kútásás közben talált sírjai hívták fel a figyelmet. A magyarországi régészet ekkor még csak születőben volt, ennek ellenére Érdy János, aki a város bejelentése után a Honvédelmi Bizottmány felhatalmazásával utazott Székesfehérvárra, Varsányi János mérnök közreműködésével kiváló dokumentációt készített az ásatásról. Érdy az ásatás eredményeit rajzos táblákkal együtt 1853-ban közölte, Varsányi eredeti rajzainak egy része megmaradt, ezeket ma a Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményei őrzik. A magyar művészettörténet-régészet kezdeteinek nagy triásza – Henszlmann Imre (1813–1888), Rómer Flóris (1815–1889), Ipolyi Arnold (18231886) – számba vette és felderítette Magyarország középkori emlékeit, jelentős intézményeinek történetét. A Szent István által alapított Szűz Mária-prépostsági templom mint a középkori Magyar Királyság koronázótemploma és királyi temetkezőhely az ásatásokat is végző Henszlmann érdeklődését keltette fel. 1862-ben közterületen – akkor Fazekas utca, ma Koronázó tér – végzett ásatást, amelyhez az okot most is földmunkák szolgáltatták. Az ásatás elindításában jelentős szerepe volt Pauer János székesfehérvári püspöknek is. A munkálatok pénzügyi alapját közadakozás teremtette meg. Az összegyűlt szép summa lehetővé tette az ásatás eredményeinek külön kötetben való közlését 1864-ben, sőt az 1874. évi nagy és az 1882. évi kis ásatás költséginek fedezésére is elég volt. E két utóbbiról azonban Henszlmann csak rövid közleményeket jelentetett meg, hiányoznak az 1862. évi munkákhoz hasonló, részletes felmérések és metszetrajzok. Így néha azt gondolom, jó volt Henszlmannak, mert ő még sokkal több mindent megfigyelhetett, sajnos megfigyeléseit azonban nem rögzítette. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az ásatási módszerek Henszlmann korában még kevésbé voltak meghatározottak és a részletek könnyebben elsikkadtak. Ezt ma csak sajnálhatjuk, de senkit sem hibáztathatunk azért, Henszlmannt sem, hogy minden tehetsége ellenére kora színvonalán dolgozhatott csak.

Henszlmann Imre (1813-1888)

Henszlmann Imre (1813-1888)

Az 1936-37. évi ásatások, amelyek a romkert 1938-as létrehozását előzték meg, már szinte mindenütt Henszlmann nyomában dolgoztak. Új régészeti eredmény ezért alig született a munkák során, egykorú régészeti dokumentáció is alig maradt. A munkák irányítója Lux Kálmán építész, műegyetemi tanár volt, a mindennapokban pedig Kiss Dezső építészmérnök volt az ásatás helyi vezetője. Szerencsére fotódokumentáció készült az ásatáson, és ez sok tekintetben helyettesíteni tudja a hiányzó, szöveges megfigyeléseket.

Kralovánszky Alán a déli mellékhajó déli sávja és a déli hajófal kivételével az elődök által feltárt területet hitelesítette. Nem szorította a határidő, mint az 1936-37. évi munkálatokat. Ezért dokumentációja, megfigyelései sokkal részletesebbek. Szabályos régészeti feltárási módszerének köszönhető Szent István sírjának felfedezése 1970-ben.

A több mint másfél évszázad hagyatéka segítséget jelent számomra a templom építéstörténetének kibogozásában.

Összesen hány sírt lehet azonosítani, vagyis valós történelmi személyekhez kötni a királyi bazilika területén?

E tekintetben sajnos nagyon rosszul áll a kutatás, de nem az ásatások hiányosságai miatt, hanem a templom rendkívül elpusztult volta miatt. A Szűz Mária-prépostság templomában tizenöt királyt temettek el, a források azonban alig szólnak sírhelyükről, és ezek értelmezése is nehéz. Mit jelent az, hogy Károly Róbertet a nagy oltár közelében temették el? A főoltárról vagy egy jelentős, talán Szent István oltáráról van szó? Erről is megoszlik a kutatók véleménye. A nagyobb baj azonban az, hogy már Henszlmann is, aki a legtöbb falazott, tehát rangos ember számára készült sírt feltárta, kifosztott, üres sírokat talált. Kifosztásukra a török hódoltság idején került sor, ekkor a csontok nagy része is elkallódott. Azokat a sírokat nem dúlták fel, amelyeket már semmi sem jelölt a XVI. században. Ezek elsősorban az Árpád-kori sírok voltak, így maradhatott meg III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírja. A királyi pár azonosítását mellékleteik, elsősorban III. Béla mellkasán talált zománcos melldísz tette lehetővé. Henszlmann az északi hajóban tárt fel a királyi pár sírjához hasonlóan bolygatatlan Árpád-kori sírokat, kilétüket azonban nem tudjuk. Az akkor feltárt öt vázból ma már csak kettő van meg, ezek a Mátyás-templom altemplomában nyugszanak.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Fentebb szó volt Nagy Lajos király 2002-ben feltárt temetkezési kápolnájáról. A négy sírból egy a másik hárommal nem egykorú volt, ezt eredendően vagy csak másodlagosan csontkamrának használták – korábbi temetkezések csontjait gyűjtötték itt össze számunkra ismeretlen időben. A további három sírt a török időkben nagy gödrökkel feldúlták, az egyiket majdnem teljes egészében meg is semmisítették. Ezekből a gödrökből három ember földi maradványai kerültek elő, két egyént csak néhány csont képvisel, közülük az egyik gyermek, míg egy ugyancsak összedobált váz csaknem teljes. A néhány gyermekcsontról joggal feltételezhetjük, hogy azok Katalin hercegnő földi maradványai, aki az oltár közelében feltárt kisebb sírban nyugodott. A két felnőtt kilétére vonatkozóan hitelt érdemlően semmit sem lehet mondani. Nagy Lajos királyt azonban bizonyosan ebben a kápolnában helyezték nyugalomra.

Milyen munkák elvégzése tartozik a jövő legfontosabb feladatai közé a bazilikával kapcsolatban?

A másfél évszázad ásatásainak részletes értékelése és publikálása.

2000-ben egy nagy kiállításon (Basilica grandis et famosa) mutatták be a Szűz Mária-prépostsági templom történetét, építészeti emlékeit. Ez a mostani kiállítás mire vállalkozik?

A Szent István Király Múzeum által rendezendő és augusztusban megnyíló kiállítás a királyi bazilika történetének, átépítéseinek főbb mozzanatait villantja fel szövegek és néhány kőfaragvány segítségével.

A Szent István Király Múzeumban komoly hagyománya van a középkori művészeti kiállításoknak, elég ha az 1978-as “Árpád-kori kőfaragványok”, vagy az 1982-es “Művészet I. Lajos király korában” c. kiállításokra gondolunk a fentebb említett kiállítás mellett. Látta ezeket a kiállításokat?

Sajnos nem, akkoriban Kecskeméten dolgoztam és nem jutottam el Fehérvárra. Katalógusaikat és az azokban megjelent tanulmányokat megjelenésüktől fogva forgatom.

2000_basilica

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum