A Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén 2015. február 20-án új kiállítás nyílt, SZÜLETÉS – A gyermekáldás kultúrája címmel. A tárlat a veszprémi Lackó Dezső Múzeum vendégkiállítása, kurátora Mészáros Veronika, a veszprémi múzeum néprajzkutató muzeológusa. Vele beszélgettünk a kiállítás születéséről, a Boldogasszony ágyáról, egyházkelőről, és arról, hogy hogyan lehet újjászületni a kiállításban.
Mészáros Veronika előadást tart. (Fotó: Penovác Károly/Veszprémi Napló)
– Mikor és hogyan született meg a kiállítás ötlete?
– Ez nagyon vicces történet. A harmadik gyerekem volt fél éves. Az akkori kulturális menedzser felhívott, hogy MOST adom az igazgató urat. És odaadta a telefont az akkori igazgatónak, Limbacher Gábornak, aki tájékoztatott a terveiről, hogy ő egy születés kiállítást szeretne, és felkért, hogy írjam meg a forgatókönyvet. Én örömmel megvalósítottam ezt a kérést. Hétvégén megírtam a forgatókönyvet, tárgylistával együtt, hogy pályázni lehessen, a pályázatírást a kollégák intézték a Múzeumban, de sikerült, nyertünk vele az NKA pályázatán. Mire a kiállítás megnyílt (2012 szeptemberében), akkorra mentem vissza dolgozni.
– Veszprém után a tárlat látható volt Pápán, majd Zircen. Innen került Székesfehérvárra. Mivel találkozhat a látogató, ha most megtekinti a kiállítást?
– A kiállításban a várandósság, a születés, a gyermekágy és keresztelő témáit mutatjuk be. Egyértelmű volt, hogy nemcsak a hagyományos néprajzi szálat jelenítjük meg, hanem a jelenkor megéléseit is. Tehát a várandós hiedelmek mellett ott van az ultrahang, ami ezeket a hiedelmeket megöli a maga tudományosságával. A múlt és jelen összevetése mellett egy másik fontos vonulata a kiállításnak, hogy igyekeztem az interdiszciplináris vonalat megmutatni. Nagyon sok olyan szakemberrel voltam kapcsolatban, akik ugyanezt a témát kutatták, ők is hozzájárultak a kiállításhoz. Így megjelent a mexikói szál – Mihályfi Márta, ill. a hanti vonal – Ruttkay-Miklián Eszter együttműködésében.
Részlet a “Mexikói szülést” bemutató vitrinből.
A múzeumi kollégák között Regenye Judit, az őskoros régész ajánlotta fel a segítségét. Ez lesz az induló itt Székesfehérváron is: egy idol, egy terhes nőt ábrázoló szobor, a Kr. e. 5. évezredből, ami a veszprémi múzeum gyűjteményében található.
Töredékes női agyagszobor kis oltárkával a Kr. e. 5. évezredből. A szobor Felsőörsről, egy újkőkori település régészeti feltárása során került elő.
Két nagy enteriőr van, ami a hangsúlyos néprajzi vonulatot viszi: az egyik a Boldogasszony ágya. Ez az az ágy, ahol az első időszakot töltötte a frissen szült asszony, vagy ahol a szülés is zajlott, ez attól függ, hogy milyen korban járunk. De mindenesetre az édesanya és az újszülött biztos, hogy oda került. Ezt rontástól védték különböző dolgokkal, például mágikus tárgyakat (fokhagyma só, kés, tömjén) helyeztek el a lepedőbe kötve, vagy az ágy alá.
A másik enteriőr megjeleníti a komatálvivés szokását. A gyermekágyasnak ételt hordtak a rokonok, barátok, szomszédok, ezzel mentesítették őt a család ellátása alól.
A 19. század közepén egy kapuvári asztalosműhelyben készült a kiállításban látható Boldogasszony ágya. Mellette a komatálvivés ábrázolása, a komakosár hagyományos edényeivel.
De megjelenik a keresztelői rész is a paszitával és az egyházkelővel, amik ma már nem ismert fogalmak, nem nagyon gyakorolják őket. A keresztelői lakomát hívták paszitának, és főleg a reformátusoknál ez olyan volt, mint egy lagzi, mert egykéztek már az 1910-es évektől, Veszprém megye több helyén. Így erre az egy alkalomra korlátozódott, hogy “megmutassuk”. Ma már nem hívják paszitának. Gondolom, hogy van keresztelői lakoma, összegyűlik a család, de ezen a néven már nem nagyon ismert fogalom.
– Az egyházkelő?
Ez pedig az anya avatása. A gyermekágyas időszak ma is 6 hetes, most a 6 hét leteltével elmegyünk az orvoshoz, aki azt mondja, hogy jól van, meggyógyultál. Régen a templomba mentek az asszonyok, ahol a pap az anyát felavatta, és ezzel az egyház jelképesen visszafogadta őt. Mert ez a 6 hét ez egy tisztátalan állapot volt, amikor nem mehetett templomba az édesanya.
– Miket lehet még látni?
– A két enteriőrön kívül nagyon kevés tárgyi emlék van. Ezért, mi úgy hívjuk, hogy, “kukucskáló dobozokat” hoztunk létre: a látogató egy dobozt lát a falon, amin fel kell emelni egy kis táblát, és meglátja mögötte a tárgyat. (Erre egyébként fel kell hívni a vendégek figyelmét, mert olyan jólneveltek a látogatók, hogy nem mennek oda a tárgyakhoz.) Így egy kisebb tárgy is nagy súlyt kap, és van benne valami játékosság.
Az egyik kukucskáló dobozban egy ehhez hasonló fa sztetoszkóp található, mely régen a bábatáska kellékei közé tartozott. A magzati szívhangot ellenőrizték vele. Az ultrahangos vizsgálatok elterjedéséig az orvosok is ezt használták. A képen látható sztetoszkóp a kiállításban kipróbálható.
Minden témához tartozik egy vagy több gyerekjáték is. Amik nagyon egyszerűek, mondjuk a várandósságnál az a feladat, hogy egy mágnestáblára rakja sorba a békaegyed fejlődését. De ez kézbe adható dolog, ami a gyerekeket leköti. Úgyhogy egész kicsi ovisoktól kezdve gyakorlatilag használható a kiállítás.
– Van esetleg olyan tárgy a kiállításban, amit még külön kiemelnél?
– Mindenképpen megemlítendő az anyaméh, amit remélhetőleg nagyon fognak szeretni a látogatók. Ez a kiállítás egyik középpontja. Ezt egy veszprémi női kör hozta létre, melynek én is tagja voltam. A 2009-es Születés Ünnep kapcsán készült el, és mikor rendeztem a kiállítást eszembe jutott, hogy használni lehetne. Személyes jelentősége is van a számomra, mert több gyerekem is ebben tanult meg mászni. Aki belebújik, azt mindenképpen valamilyen hatás éri. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy legalább akkora félgömb, amiben az ember kényelmesen tud ülni. És egy szülőcsatorna is tartozik hozzá, úgyhogy meg lehet “születni”.
Átélhető a magzati lét biztonsága, és az újbóli “megszületés”.
Szivós Dóra
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 