A pesti forradalom 1848. március 15-i eszméjére, történetére a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményének egyik jeles műtárgyával kíván emlékezni.
1848-as zászló
Az események röviden:
Az 1840-es években kialakult Magyarországon egy fiatal értelmiségi csoport, amelynek tagjai verseikkel, írásaikkal formálták a közvéleményt. Törzshelyük Pesten a Pilvax kávéház volt. Többségük a polgári rétegből származott, s erőteljesen hatottak rájuk a francia forradalom szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdető eszméi. Közéjük tartozott pl. Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál is. 1848 tavaszán a párizsi forradalom hatására cselekvésre szánták el magukat. Programjukat 12 pontban fogalmazták meg.
A bécsi forradalom hírére március 15-én reggel az utcára vonultak. A Pilvax kávéházból elindulva felkeresték az egyetemi hallgatókat, s csatlakozásra szólították fel őket. Az utcán is sokan közéjük álltak.A több ezres tömeg a csöpögő esőben Landerer és Heckenast nyomdája elé vonult. Petőfiék itt a nép nevében lefoglalták a nyomdagépeket, s cenzori engedély nélkül kinyomtatták a 12 pontot és a költő e napra írt mozgósító versét, a Nemzeti Dalt. Ezzel megteremtették a sajtószabadságot.
Délután az emberek a Nemzeti Múzeum előtt gyülekeztek. Ezután a pesti városházára mentek, hogy csatlakozásra bírják a város vezetését, és maguk mellé állítsák a polgárságot. Ezt követően – már mintegy húszezren – Budán felkeresték a királyi hatalmat képviselő Helytartótanácsot. „A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett” – olvashatjuk az esetről Petőfi feljegyzését. Innen a budai várbörtönhöz vezetett a tömeg útja, s kihozták börtönéből a politikai fogoly Táncsics Mihályt. Este a Nemzeti Színházban díszelőadást tartottak, amelyen nagy lelkesedéssel vettek részt a nap hősei. Katona József Bánk bánját tűzték műsorra. 1848. március 15-én Pesten vér nélkül győzött a forradalom. Programjának, a 12 pontnak a megvalósítása viszont az országgyűlésre várt.
A Szent István Király Múzeum Újkortörténeti Gyűjteménye egyik büszkesége az 1848-49-es szabadságharcból származó zászló. A nemzeti ereklyének számító zászló történetét a családi hagyomány őrizte meg. A szabadságharc bukása utáni megtorlás, majd az azt követő másfél évszázad alatt méltó kegyelettel őrizte az Aradi család a magyar nemzeti függetlenségért és szabadságharcért vívott küzdelem ezen jelképét.
Az apáról fiúra örökített legenda szerint a zászlót az igari Bali család egyik őse kapta egy honvédtiszttől a dunaföldvári hídnál, mikor szénásszekerével segített átkelniük a folyón. Legutóbbi tulajdonosa néhai Bali György volt, tőle került az Aradi családhoz, onnan pedig a múzeumba. A jelenleg rendelkezésre álló, elsősorban heraldikai jegyek alapján a piros-fehér-zöld zászló eredetileg valóban a szabadságharc idejéből való. Az alapzászló funkciója: toborzó-zászló, csatazászló, csapatzászló stb., adatok hiányában jelenleg nem tudjuk rekonstruálni. A zászló közepén egy meglehetősen rossz állapotban lévő koronás középcímer látható, mely az 1874-es címerrendezés után Fiumét is feltüntette a címerpajzson. Az utólagosan rátett címer tehát a ’48-as zászló dualizmus kori használatát jelzi.
A zászló későbbi történetére vonatkozóan nincsenek adataink, de igen gyakori, hogy honvédegyletek, a ’48-as politikai pártok – akár korteszászlóként is – használták és büszkén őrizték a szabadságharc emlékét őrző ereklyét.
Adatok:
Lelőhely: dr. Aradi János ny. rendőralezredes ajándékozta a múzeumnak 1998-ban
Kor: az alapzászló 1848-ból való, később, a dualizmus korában átalakították, magyar címert varrtak rá
Méret: 157×116 cm
Gy.sz..3/1998.
Magyarország 1848 március 15 – én az összefogásról a küzdeni akarásról, az önzetlenségről tett tanúbizonyságot. Ma, amikor ugyancsak mindenki harcot vív az egészségért, a járványhelyzet túléléséért, leküzdéséért, megoldásáért, a napi megélhetésért, a munkahelye megtartásáért, a családja boldogulásáért, ebből a napból erőt tudunk meríteni magunknak, hisz ugyanazon értékekre van ma is szükségünk, és ezek közt a legfontosabb az összefogás. Erről szólt 1848 március tizenötödike is.
Vigyázzunk magunkra és egymásra!
–Miszlai Zsolt–
történész-főmuzeológus
Felhasznált irodalom:
- 125 év – 125 tárgy, Válogatás a Fejér megyei múzeumok gyűjteményeiből. Székesfehérvár 1998. p. 144-145.
SZIKM blog 