Képeslapok a békebeli Fehérvárról

Tóth Károly (1895-1985) Temesváron született, Székesfehérváron ismerkedett meg a fényképezéssel 1910-ben, alig több mint tíz év múlva nyílt meg első (Grósz Józseffel közös) műterme a Rákóczi utca 5. sz. alatt. Az itt látható képeslapok az 1930-as évek végén készültek.

01

Tóth Károly felvétele a Püspöki palota előtt sétálókról (1930-as évek vége)

“Egy jó fényképész, aki szabadidejében fotóművész lett: Tóth Károly

1910-ben történt, hogy Tóth Károlyt, az akkor tizenöt éves fűszerinast elküldték Pete Gyula fényképészmesterhez, hogy vigye haza a családról készült képeket. Nézegetett, kérdezgetett, addig-addig, mígnem otthagyta a szatócsboltot és fényképészinasnak állt. Hová? Hát naná, hogy Pete Gyulához. Az első világháború őt sem kerülte el, de miután ekkor még nem volt felesége, neki bizony ki kellett szolgálnia a három esztendőt. Iparigazolványát 1919. augusztus 31-én állították ki. 1922-ben Grósz Józseffel társulva megvásárolták özv. Virág Sándorné Rákóczi utca 5. sz. alatti műtermét. Grósz néhány évvel később Budapestre költözött, ahol a 20-as évek végén megalapította a Mosoly Albuma céget, melynek maradéka még most is üzemel a Nyugati téren. S amely megérdemelne egy külön könyvet, mindannyiunk okulására, hogyan mosolyogta át a történelem mindmegannyi viharát az a sokszázezer kisgyerek, akiket lefényképeztek 1939-ben, 1944-ben, 1948-ban, 56-ban, 68-ban, 89-ben és így tovább… Vissza Tóthoz. Megérdemli. Ideje jelentős részét a műtermi felvételek és kidolgozások – az iparos munka – vette el. Reggel hattól késő estig dolgozott feleségével együtt, akit ő tanított meg fényképezni. Mindig szolgálatban voltak, húsvétkor, karácsonykor is. Ennek ellenére sohasem mondott le a művészi munkáról. Brómolaj-átnyomással tájképeket, hangulatfelvételeket, portrékat készített. Már 1922-ben országos kiállításon vett részt. Képeiért először az 1929-ben, Budapesten rendezett III. Országos Kézművesipari Tárlaton kapott díjat. Attól kezdve rendszeresen szerepelt kiállításokon itthon és külföldön – többek között Angliában, Japánban, Franciaországban – egyaránt. Első önálló kiállításán, 1933-ban a fehérvári Megyeházán portrékat mutatott be. És még mesélhetnék róla sokat, hiszen hosszú élettel áldotta őt meg a sors, rengeteg városképet, eseményfotót is csinált, neves fényképészeket tanított meg a szakmára (…).”

Részlet Kincses Károly “Történet, fotó, Székesfehérvár” című írásából.

Tóth Károly: Püspöki palota, Székesfehérvár

Tóth Károly: Részlet a Városház udvarából

Tóth Károly: Részlet a városház udvarából

Tóth Károly: Részlet a Városház udvarából

A Városház kapuja

Tóth Károly: A Városház kapuja

Tóth Károly: Püspöki palota

Tóth Károly: Püspöki palota

Tóth Károly: Szent István utca (ma Arany János utca)

Tóth Károly: Szent István utca (ma Arany János utca)

Tóth Károly: Szent Imre szobor

Tóth Károly: Szent Imre szobor

Tóth Károly: Részlet a Várkapu utcából

Tóth Károly: Részlet a Várkapu utcából

Tóth Károly: Részlet a Városi Strandról

Tóth Károly: Részlet a városi strandról

Tóth Károly: Részlet a városi strandról és a sporttelepről

Tóth Károly: Részlet a városi strandról és a sporttelepről

Leave a comment