Egy új magyar őstörténet felé – Interjú Türk Attila régésszel

Az utóbbi évek kutatásaira alapozva Türk Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa és munkatársai egy új magyar őstörténet körvonalaival álltak elő, amely régészeti leletek alapján bizonyítja Etelköz létét, de Levédiát megkérdőjelezi, ahogy a sok százéves magyar-kazár kapcsolatokról korábbi elképzeléseket is. Mindezeket a helyszínen végzett feltárások és az orosz szakirodalom ismeretében teszi. Interjú.

Magyar régészek 10. századi halotti maszk feltárásának örülnek a bojanovói (Perm) temető feltárásán.

Magyar régészek 10. századi halotti maszk előkerülésének örülnek a bojanovói (Perm) temető feltárásán. (Balra Türk Attila)

„Szükségünk van az orosz tudományos körök rokonszenvének biztosítására, mert aki nem német szemüvegen nézi az orosz viszonyokat, de fáradtságot vesz magának, hogy a helyszínen saját szemeivel lásson, annak csodálattal kell elismernie azt az igazán minden ízében hatalmas és nagyszabású tudományos működést, amelyet ezek a körök kifejtenek. Azon a hármas területen, mely bennünket ősmúltunk szempontjából legközelebbről érint; t.i. a régészet, a néprajz, és a nyelvészet terén az utóbbi időben olyan hatalmas irodalom fejlett ki orosz nyelven, amely szinte megdöbbenti az embert és élénken érezteti azon mulasztás nagyságát, melyet azzal követtünk el, beértük a német és francia irodalom erre vonatkozó szűkös kivonataival, s nem igyekeztünk ebből a hatalmas forrásból közvetlenül meríteni.” Ezeket a sorokat Posta Béla írta 1904-ben, és jóformán ön is megismétli ezt a felismerést egy 2014-ben megjelent tanulmányában. Nem gondolja, hogy szükség lenne egy magyar keleti régészeti intézetre?

Ha maximálisan komolyan vennénk a magyar őstörténet és a Kárpát-medencében letelepült keleti nomád népek kutatását, illetve ha a magyar régészet nemzetközi tényező szeretne lenni, akkor egyáltalán nem érzem túlzásnak és a hagyományaink is megalapoznák ezt. Ha csak halvány visszfényét is tudnánk produkálni annak, amit mondjuk a lengyelek véghez tudnak vinni Eurázsia régészetében…

A füves sztyepp Orenburg térségében.

A füves sztyepp Orenburg térségében.

Polgár Szabolcs történész egy 2001-ben megjelent tanulmányában – nagyrészt az orosz szakirodalom alapján – arra jutott, hogy Sarkel kazár erőd kapcsán azt kellene elsősorban vizsgálni, hogy miért épült, és nem a kutatást már több mint egy évszázada zsákutcába vezető kérdést ismételgetni, hogy „ki ellen épült”. Ön néhány még tovább ment, egy 2014-ben megjelent tanulmányában azt írja, hogy „a Sarkel-kérdést törölhetjük a magyar őstörténet tárgyköréből”. Hogyan jutott erre a következtetésre?

A Sarkel kérdés alapvetően egy kronológiai támpont volt a magyar őstörténet kutatásában: ha be tudom bizonyítani, hogy Sarkel a magyarok ellen épült, akkor az azt jelenti, hogy 842 előtt, vagyis Teofilos császár uralkodása idején megjelentek a magyarok elődei a Don-Szeverszkij Donyec vonalától nyugatra. Azonban semmilyen támpontunk nincs arra vonatkozóan, hogy a magyarok ellen építették, csak egy következtetés volt, hogy ebben az időszakban kik jöhetnek szóba a térségben potenciális ellenségként. Ráadásul nem is határvár, mert a Sarkellal azonosított bal parti (Don) cimljanszki erőd a Kazár Kaganátus nyugati határától jóval keletebbre található. Ma már azt is tudjuk, hogy az említett téglaerőd mellett néhány km-es körön belül két kőből épített vár is volt, melyek egy időben épültek és funkcionáltak. Polgár Szabolcs egykori kérdése tehát, hogy „miért épült?” lényeglátó és továbbra is aktuális megfogalmazás. Mivel az itt feltárt leletanyag, a néhány importtárgy ellenére valójában nem utal kereskedelmi központra (a Rusz és volgai bolgár kereskedelmi központokkal összevetve semmiképpen), továbbá a kelet-európai kora középkori „városok” tézise is megkérdőjeleződni látszik, úgy vélem, az említett három vár együttese talán inkább Kazár Kaganátus politikai központjának, hatalmának manifesztációja lehetett. A térség sírleletei ezt megerősítik, míg Etilt a Volga alsó folyásánál keresni a klímatörténeti eredmények fényében (a mai Volgográdtól lejjebb félsivatagos, sivatagos területtel számolhatunk a Volga deltáig) és az itteni kazár régészeti adatok teljes hiányában, nos, ez aligha fog eredményre vezetni.

Mi maradt mára a korábban több évszázadosnak tételezett kazár-magyar kapcsolatokból?

Az egykori kazár-magyar kapcsolatok megítéléséhez alapvetően VII. (Bíborbanszületett) Konstantin adatára támaszkodtunk, aki azt írta, hogy a két nép 3 évig együtt, egymás közelében lakott és harcolt. A magyar nyelv ótörök jövevényszavai (895 előtti átvétel), melyek száma ma egy 2011-es összefoglalás szerint immár 491 — átvételének környezete, körülményeinek rekonstrukciója nyomán jutottak a nyelvészek arra a következtetésre, hogy ez bizony nemhogy 3 vagy 30, de inkább 300 év intenzív együttélést feltételez. Ez akár igaz is lehet, noha régészetileg nincs erre vonatkozó nyom, csak a helyszín lehetett esetleg más, vagyis a Volga és/vagy a Dnyeper vidék. Az utóbbi időben több szakember is felvetette, hogy az ótörök jövevényszavak, vagy azok egy része a Kárpát-medencében talált, a honfoglaló magyarok létszámát messze meghaladó létszámban élő késő avar kori népességtől kerülhettek át, bár sajnos az avarok nyelvéről tudományos bizonyosságot még ma sem tudunk mondani. Sőt talán erre mehet vissza még az onogur népnévből eredő Ungarn-Hungary elnevezések kialakulása is, melynek, mint köztudott, valójában semmi köze a hun népnévhez. Több olyan kazárokkal kapcsolatos korábbi elképzelés, mint a kettős szakrális fejedelemség átvétele, stb. ma már csak kutatástörténeti jelentőséggel bírnak. Ugyanakkor a korszak történelmét ismerve a magyarok európai feltűnése a 9. század derekán aligha képzelhető el a kazárok jóváhagyása, valószínűleg szövetsége nélkül, melynek eredete talán még a Volga vidékére nyúlik vissza.

Magyar és orosz régészek együttműködése az Uelgi (Cseljabinszk) lelőhely feltárásán.

Magyar és orosz régészek együttműködése az Uelgi (Cseljabinszk) lelőhely feltárásán.

Hosszú évtizedek óta a magyar kutatók közül Önnek és munkatársainak sikerült ásatásokat végeznie a steppe térségében, és ezek eredményre is vezettek. Összefoglalná ezeket az eredményeket?

Valóban, 2013-tól sikerült feléleszteni az orosz-magyar régészeti együttműködés gyakorlati oldalát is és több ásatáson részt vettünk az Urál mentén, az erdős sztyeppe térségében. Korábban ilyenre 1975–1982 között került sor utoljára. Fontos hangsúlyozni, hogy kinti orosz ásatásokba kapcsolódtunk be, tehát nem mi végeztük, csak igyekeztünk helyi kollégákat rávenni arra, hogy magyarokkal kapcsolatos lelőhelyeket kutassanak és tárjuk fel és dolgozzuk fel közösen, melyekhez mi antropológust, archaeozoológust és ötvös szakértőt is biztosítunk. Szerencsére nagy az érdeklődés és a nyitottság és bízom benne, hogy a jelenlegi 3-4 helyi partner egyetem mellett további intézetekkel is sikerül majd kapcsolatot kiépíteni a jövőben. Egyelőre tehát a kinti kutatások és terepmunkák újraindulását emelném ki az eredmények közül, szakmailag ez hosszabb távon fog beérni, most ismerkedünk az újdonságokkal. Ugyanakkor azt már az eddigi eredmények is megerősítik, hogy a honfoglalás kori leletanyag gyökerei a Dnyeper folyó és az Urál vidékére mutatnak továbbra is.

Az Uelgi lelőhely magyar vonatkozású fémleletei.

Az Uelgi lelőhely magyar vonatkozású fémleletei.

Látjuk, hogy az orosz nyelv, az orosz és ukrán területek régészeti kutatása, és a szakirodalom ismerete mennyire fontos, ha a magyar őstörténetet vizsgálja a kutató. Régebben sem voltunk híján oroszul tudó régészeknek. Hogyan látja, mi volt az oka, hogy az utóbbi évtizedekben mégsem sikerült áttörést elérni a témában?

A magyar népvándorlás és honfoglalás kori régészet, illetve a nyelvészeti és történeti orientalisztika már a 19. századtól kiváló keleti kapcsolatokkal rendelkezett és nemzetközi léptékű kutatási eredményeket tett le az asztalra. Régebben tehát valóban nem voltunk híján orosz nyelvet bíró szakembereknek, azonban nem mondható ez el a Szovjetunió felbomlása és a rendszerváltás utáni időszakról, a probléma pont ebből adódott. A politikaiak mellett természetszerűleg a tudományos kapcsolatok is háttérbe szorultak, sőt ez utóbbiak még inkább. Számomra szinte elképzelhetetlen az a „kegyelmi állapot”, melyet idősebb kollégáim meséltek, hogy az „átkosban” a Szovjetunió gyakorlatilag legeldugottabb részén kiadott régészeti kiadvány is néhány héten belül elérhető volt az ELTE Gorkij könyvesboltjában. Szakirodalom és az új adatok megismerése nélkül pedig nem lehet tudományt művelni. Gyakorlatilag csak azoknak volt információja, akik személyes kapcsolataikat ápolták a keleti kollégákkal. Aztán persze az internet sok mindent megváltoztatott. Kint menetközben ugrásszerűen javultak a kutatás feltételei, itthon viszont az újabb régészgenerációk már nem tanultak oroszul. Napjainkban ezt igyekszünk megváltoztatni, pl. a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészet szakán, ahol magyar őstörténeti speciális képzés folyik, ott kötelező az orosz nyelv tanulása és régészeti szakszövegek olvasása.

Ön úgy gondolja, hogy „régészetileg elfogadhatónak tűnik az a történészi elképzelés, mely nem számol önálló levédiai szállásterülettel”. Milyen visszhangjai vannak a kutatók és a laikusok között Levédia kiiktatásának a magyar őstörténetből?

A magyarok elődeihez köthető szállásterületek földrajzi meghatározása az írott források alapján rendkívül bizonytalan, ezt talán fontos lenne még jobban hangsúlyozni. Talán ép emiatt vetődött fel nemcsak számtalan lokalizálási elképzelés, de kifejezetten történész-nyelvész kollégáktól eredően már több mint egy évtizede, hogy nem is kell feltétlenül két külön szállásterülettel számolni Etelköz és Levédia esetében. Én azt tekintettem át a PhD disszertációmban, hogy a honfoglalás kori régészeti hagyaték keleti kapcsolatrendszere vajon valóban két körülhatárolható, egymástól eltérő régióra terjed-e ki Kelet-Európában. Az eredmény az volt, hogy csak egy ilyet ismerünk, ami viszont elég markáns és egyszerre mutat kapcsolatot az Urál és a Kárpátok térségével. Én régészként nem szeretek, nem szeretnék konkrét leletek nélkül egykori magyar szállásterületeket körülhatárolni, a nyelvészeti etimológiák tiszteletben tartása mellett sem. Ráadásul pont nem a Don-Szeverszkij Donyec vidékén, Levédia esetében, ahol a történeti forrásokból jól ismert más etnikumok (szaltovói alánok és bolgárok) által egész Kelet-Európa legsűrűbben lakott térségével kell számolnunk a 8–10. században. Másrészről megítélésem szerint jelenleg nem rendelkezünk olyan megbízható történeti forrásokkal, melyeknél a 13. századi adatokból megalapozott következtetéseket vonhatnánk le a 8–9. századi szállásterületre vonatkozóan.

Ezüst halotti maszkok a permi történeti múzeum kiállításán.

Ezüst halotti maszkok a permi történeti múzeum kiállításán.

Bizonyára találkozik előadásain szélsőséges őstörténeti téveszmék hangoztatóival. Van-e kialakult technikája az elvakult hallgatóság kezelésére?

„Ne vitatkozz bolonddal, mert összetévesztenek vele” szokták mondani, de örömmel állapíthatom meg, hogy soha senkivel nem keveredtem még vitába ilyen szituációban. Én mindenkivel szívesen eszmét cserélek, de az a tapasztalatom, hogy aki nem kíváncsi a tudományos megközelítés érveire, az vagy kimegy, vagy nem érdeklődik, de valóban nem kaptam még olyan kérdést, hogy miért nem szervezek régészeti expedíciót mondjuk a Szíriusz bolygóra…

Az orosz-ukrán harcok nyilván megnehezítik a kutatást. Mikor lesz újra magyar ásatás a steppén?

Ukrajna keleti felében sajnos most valóban lehetetlen dolgozni. A korábbi években ugyanakkor sikerült áttekinteni ezt a régiót és magyar szempontból azt mondhatom, hogy nekünk szakmailag első sorban a Dnyeper folyó térségére, vagyis Ukrajna középső területére kell koncentrálnunk. Természetesen nehéz szívvel gondolok a harcok sújtotta városokban élő kollégáimra, bízom benne, hogy az Úr vigyáz rájuk és még sokszor találkozunk! Én őszintén remélem, hogy Ukrajnában is rövidesen, talán már jövőre megindíthatjuk a helyi kollégákkal a magyar őstörténet számra nagy jelentőséggel bíró régészeti kutatásainkat. Jelenlegi kijevi nagykövetünk, Keskeny Ernő, aki maga is kiváló történész és korábban sok segített nyújtott az oroszországi expedícióink megszervezéséhez, itt is támogatásáról biztosított. Ez annál is inkább fontos lenne, mivel a legátütőbb őstörténeti eredményeket pont ebben a térségben, a Dnyeper középső folyásánál sikerült elérni. A Szubbotyici-horizont, régészeti leletek csoportja ugyanis ma már meglehetősen nagy bizonyossággal azonosítható az etelközi szállások hagyatékával. Ettől függetlenül Oroszországba, a Volga és az Urál vidékére idén is tervezünk expedíciót, hiszen mi tudományos munkát végzünk, mindenkivel egyfomán jó kapcsolatokat ápolunk és politikai kérdésekkel nem foglalkozunk. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke és az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának összefogásával megvalósult és eddig felmutatott őstörténeti eredményeink mellett jelenleg komoly tudományos támogatást tudunk a hátunk mögött, élnünk kell a lehetőséggel.

Orosz és magyar régészek ünnepélyes zászlófelvonások mellett nyitják meg a 2014. évi ásatási szezont Uelgiben.

Orosz és magyar régészek ünnepélyes zászlófelvonások mellett nyitják meg a 2014. évi ásatási szezont Uelgiben.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s