Türelemüveg

türelemüveg2

A türelemüveg szűk nyakú üvegpalackban elhelyezett, fából, csontból és egyéb kiegészítő anyagokból (papír, toll) készített ábrázolás. Nyugat- Európában már a 16. századtól igen népszerűek a hasonló fekvő palackba zárt többnyire hajómodellek. Nálunk a 18. században terjedt el- első sorban nyugati játékműhelyek hatására- a türelemmunka készítése, amelynek technikai kivitelezése kétféleképpen történt: vagy az üveg belsejében állítottak és ragasztottak össze apró elemekből csipesz, drót segítségével, vagy az előre összeállított építményt az üvegbe csúsztatás után fonallal szétnyitották..A türelemüveg ábrázolások között nagy számban fordulnak elő a bányász életet megjelenítő munkák, továbbá jellemző a szakrális témák megörökítése (pl. Krisztus kínszenvedése, Mária a kis Jézussal, oltár) különféle egyházi jelképek felhasználásával. A türelemmunkák készítői között első helyen a juhászokat, a bányászokat és a büntetésüket töltő rabokat kell említeni. E tárgynak fontos szerepe volt a népi vallásosságban, a szakrális témájú türelemüvegeket a szoba központi helyén, a szent sarokban állították fel.

Lukács László

Varró Ágnes