Márton-nap (november 11.)

Szent Márton a pannóniai Savariában (Szombathely) született 316-ban vagy 317-ben. Apja a római hadseregben szolgált, s kívánságára Márton  már 15 évesen katonának állt. Megismerkedett a kereszténység tanításával is és katekumen (hitújonc) lett. Hamarosan Galliába vezényelték, idekapcsolódik életének, legendájának talán legismertebb eseménye: Amiens városa kapujánál kettévágta katonaköpenyét és egy didergő koldusra borította.

A híres köpenyes jelenet ábrázolása a székesfehérvári posztókészítő céh járatótábláján. A járatótáblát vagy céhbehívó táblát a céhgyűlések tartása előtt hordozta körbe a céhtagoknál a legfiatalabb mester, a szolgálómester. A tárgy a Szent István Király Múzeum néprajzi állandó kiállításán, az Országzászló téri épületben látható. (Gelencsér Ferenc felvétele)

Álmában aztán megvilágosodott, hogy a fázó koldus képében Jézus tette próbára őt. Ezt követően megkeresztelkedett, leszerelt, Poitiersba Szent Hilarius püspökhöz ment tanulni, majd  hazatért Savariába és édesanyját is megkeresztelte.  Milánóban, Genovában remetéskedett, térített. Működését csodák (ördögűzések, gyógyulások, halottak feltámasztásai) kísérték. Később Franciaországban térített, s nagy népszerűségre tett szert. 371-ben Tours püspökévé választották, ezt a tisztséget 397-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Püspökké választásához kapcsolódik legendájának libákkal kapcsolatos története: olyan szerény volt, hogy az őt ünneplő hívei elől egy libaólba bújt, de a ludak gágogása elárulta hollétét. Tours-i sírja az őt tisztelők legfontosabb zarándokhelyévé vált, melyhez csodás gyógyulások fűződtek. A sír fölé épített kápolnában tért a keresztény hitre Meroving Chlodvig. Márton Franciaország védőszentje lett. Köpenyének egy darabját ereklyeként őrizték, és  a középkorban az uralkodók csatába menet magukkal vittek.

Magyarországi kultusza már Szent István korában élt. Szűz Mária mellett az ország  második védőszentje volt. Mint katonaszent, képe  ott szerepelt a hadizászlókon és főleg háborúk idején fohászkodtak hozzá. Középkori népszerűségét mutatja, hogy az ő nevét őrizte meg a legtöbb, a szentek nevét magában foglaló földrajzi név.

Márton napja évzáró  gazdasági határnap, az állatok téli behajtásának, a pásztorok elszámoltatásának az ideje volt. A Dunántúlon ekkor történt a pásztorok vesszőhordása. A pásztor egy köteg nyírfavesszőt vágott, s ezzel felkereste,  és így köszöntötte az állattartó gazdákat:

„ Elhoztam Szent Márton püspök vesszejit,

Annyi szaporodásuk legyen az állattyoknak,

Amennyi  ago-boga van Szent Márton püspök vesszejinek.

Aggyon Isten bort buzát, békességet.

Ha meghalunk, lölkünknek örök üdvösséget.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.”

(Kenéz)

A köszöntésért kalácsot, rétest, pár fillért kapott. A háziak a vesszőt eltették tavaszig és ezzel hajtották ki az állatokat a legelőre.

A nap gazdasági jelentőségét mutatta, hogy számos helyen ekkor tartották az őszi nagyvásárt, ahol a télire szükséges ruhadarabokat, élelmiszert szerezhették be.

Márton napjához a libával kapcsolatos szokások sora kapcsolódik. A lúdlakomák tartása a római korig vezethető vissza. Az avis Martis (Mars madara) hangzásbéli hasonlósága az avis Martini-vel (Márton lúdja)hozzájárult a szokás folytonosságához. Szent Márton püspök legendájának ludakkal kapcsolatos történetét az imént említettem. November egyébként a vadludak költözésének időszaka is, s a libalakomák racionális magyarázatához tartozik, hogy ekkorra híztak meg a tömött libák. A székesfehérvári piacon is ezidőtájt kezdték árulni a felsővárosi asszonyok a négybe vágott sült libát, a libafertályt, amit nagykendőbe csomagolt vájdlingban, tejeskocsival szállítottak.

Libafertályt áruló asszony a székesfehérvári piacon 1954-ben. (Szent István Király Múzeum fotóarchívuma)

A lúdcsontokból jósolták az elkövetkező hónapok időjárását is. Ha a liba mellcsontja fehér színű volt havat, ha barna, esőt, sarat vártak. Ha Mártonkor hideg idő volt, karácsonyra megenyhült.

„Ha Márton lúdja jégen jár,

karácsonykor sárban poroszkál.” ─ szokták emlegetni.

„Az újbornak Szent Márton a bírája” ─ mondás járta a szőlősgazdák körében, hiszen ekkorra már kóstolható, értékelhető az ősszel szedett szőlő nedűje. Márton napján az emberek koccintottak egymás egészségére az újborral.

Szent Márton kultusza napjainkban reneszánszát éli. Hazánkban ennek központja Szombathely, a Márton püspök életének fontos európai állomásait érintő európai Szent Márton zarándokút első állomása. Szent Márton kulturális öröksége erkölcsi örökség is egyben: az elesettek felkarolása, a rajtuk való segítés minden korban aktuális és leginkább ezzel tudjuk az emlékét ápolni és megőrizni.

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

Felhasznált irodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Budapest,1977. 452-471. p.

Ujváry Zoltán: Népszokások és színjátékok. I. Debrecen, 1979. 77-83. p.