Állandó régészeti kiállítás nyílik szeptember 16-án Fehérvárcsurgón a Károlyi- Kastélyban

Különleges őskori halomsírok leletei a grófi vadasparkból

Egy különlegesnek ígérkező, a kora vaskorból származó régészeti kiállítással találkozhatnak hamarosan az érdeklődők Fehérvárcsurgón. A Károlyi -Kastély ad otthont a jövőben a székesfehérvári Szent István Király múzeum gyűjteményéből kölcsönzött, az eresztvényi erdő egykori halomsírjaiban fellelt tárgyi emlékeknek. Milyen körülmények között fedezték fel közel négy évtizede a ritkaságnak számító leleteket és milyen érdekességeket figyelhetnek meg a tárlaton a látogatók? Erről is kérdeztük Dr. Jungbert Bélát, a tárlat kurátorát, múzeumunk korábbi munkatársát..

1983 tavaszán felfedezték, hogy sírrablók “látogattak el” az eresztvényi erdőben található halomsírokhoz. A bolygatásra tekintettel az akkori István Király Múzeum szakemberei úgy döntöttek, szervezetten kezdik meg az említett halomsírok feltárását, a további károkozások megakadályozását. Mindez a hamarosan megnyíló fehérvárcsurgói állandó kiállítás előzményének is tekinthető?

-A múzeumpedagógia, a kulturális örökségvédelem, a honismeret és az értékeink megőrzése iránti társadalmi felelősség ápolásának együttes haszna ritkán mutatkozik meg egy olyan konkrét eseményben, mint amely révén 1983-ban valóban sikerült megakadályozni azt, hogy sírrablók nagyobb kárt tudjanak tenni a fehérvárcsurgói eresztvényi erdőben található korai vaskori halomsírokban. A ma már védett lelőhely természetesen régóta ismert, ha nem is került sor ott korábban tudományos feltárásra, hiszen már a magyar régészet atyja, Rómer Flóris 1860-ban megjelent „A Bakony” című munkájában is említi „az oly hírnevesekké lett csurgói kunhalmokat”. Ez utóbbi megnevezés arra utal, hogy bár természetesen az objektumoknak nincs köze a kunokhoz, a nép így hívta az évszázadok során jól felismerhető mesterséges halmokat, amelyekről helyesen azt is tudni vélték, hogy temetkezéseket rejtenek. Az esetet észlelő és bejelentő múzeumbarát és természetjáró személynek az egyik halom oldalában friss beásás tűnt fel, amely, ahogy mondta „nem olyan jellegű, mint ahogy a régészek dolgoznak”. Azonnal a helyszínre siettem. A mintegy 2 méter mély függőleges akna már elérte ugyan a sírépítmény tetejét, de a kőborításon, fa törmeléken és fekete kerámiatöredékeken kívül mást nem is találhattak itt, főleg nem olyasmit, amire a rablók mohó kincskereső szándéka irányult. A súlyosan bolygatott halomsírt azonban szükségesnek bizonyult azonnal feltárni, hiszen a beázás és beomlás további károsodást okozhatott volna…

Dr. Jungbert Béla

Furcsának tűnhet, hogy régészként mondjuk azt, hogy a leletek a földben vannak a legjobb helyen, nem célunk ugyanis minden azonosított objektumot azonnal feltárni, hacsak nem leletmentésről, vagy tudományosan megalapozott tervásatásról van szó. Ezt többek között az is indokolja, hogy a szaktudományok kapcsolódó eredményei olyan rohamos léptékben fejlődnek, annyi új eljárás, kutatás, anyag, technika és módszertani lehetőség jelenik meg szinte folyamatosan, hogy a legújabb tudományos lehetőségek révén máris sokkal több részletet vagyunk képesek meghatározni a régészeti feltárások anyagaiból, mint tehettük azt néhány évvel, vagy évtizeddel ez előtt, nem is beszélve a korábbi időkről.


Múzeumunk kutatóin kívül mely intézmények munkatársai vettek még részt a feltárásban?
-A feltárást Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, F. Petres Éva a Fejér Megyei Múzeumok igazgató-helyettese és jómagam végeztük, restaurátorok, konzerváló szakemberek, rajzolók, geodéta és fényképész, valamint geológus, antropológus, zoológus, dendrológus és még sok más szakterület képviselőjének a bevonásával.

A feltáráskor mit tapasztaltak és milyen következtetéseket vontak le a szakemberek?

-Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a rablók jó érzékkel, a talán egyetlen még ép, bolygatatlan halmot szemelték ki a kincskeresésre, hiszen a Gaja-szurdok fölötti gerincen sorban elhelyezkedő többi, összesen kilenc sírhalom csaknem mindegyikét már korábban, akár évszázadokkal ezelőtt megbolygatták, esetenként szinte teljesen szétdúlták. 1983-1987 között az erősen bolygatott többi sírhalomban is végeztünk azonosító-hitelesítő feltárást elsősorban dokumentálási céllal. Ezt követően, alkalmam nyílt külön kutatást végezni a Gaja-patak másik oldalán található magaslati platón, a Kisvárhegy nevű helyen lévő erődített földvárban is. Ez állandó élő- és egyben menedékhelyként szolgált annak a Kr.e. 7. századi korai vaskori közösségnek, amely a vezető rétegének a halottait az említett sírhalmok alá temette. Ebből következik, hogy a sokkal nagyobb közösséget befogadó úgynevezett köznépi temetőnek a helyét még nem sikerült azonosítanunk, bár a mai víztározó közelében található Káposztás földek nevű helyen olyan korabeli életre utaló nyomokat találtunk, amelyek szintén ehhez a lelet együtteshez kapcsolhatók. De hadd töprengjenek ezen az eljövendő régésznemzedékek, mi pedig maradjunk inkább az eddig feltárt anyag bemutatásánál és a még fel nem tárt objektumok védelménél.

Az izgalmas leletek egy részét hamarosan a látogatóknak is bemutatják. Őskori halomsírok a Károlyi Grófi Vadasparkban címmel szeptember 16-án állandó kiállítás nyílik Fehérvárcsurgón a Károlyi -Kastélyban.
-A most bemutatott anyag egy része a korábbi években már kiállításra került a Szent István király Múzeum állandó régészeti kiállításában, amelyet azonban idén lebontottak az épület átépítése és az új koncepcióban kialakítandó állandó kiállítás összefüggésében. Ekkor merült fel bennem a gondolat, hogy ennek a valóban látványos és kiemelkedő tudományos jelentőségű ősrégészeti anyagnak a későbbi sorsa ne egy raktárban történő tárolás legyen, hanem az immár teljes, restaurált és dokumentált anyagot együttesen mutassuk be erre a célra készült új installációkkal. Mégpedig nem is akárhol találkozhatnak velük a látogatók, hanem éppen a történelmi fehérvárcsurgói Károlyi-Kastélyban, amelynek néhány kilométerre található egykori vadaskertjében található maga a lelőhely…

A kiállítás helyszínéül szolgáló kastélynak is vannak érdekességei.
-Napjainkban gróf Károlyi György és családja a Károlyi József Alapítvány révén működteti az immár nemzetközi rangú kulturális rendezvényeknek is rendszeresen otthont adó, gyönyörűen felújított kastélyszállót. A házigazdák, javaslatunkra, úgy döntöttek, hogy otthont adnak a Szent István király Múzeum részéről tartós kölcsönbe adott ősrégészeti kiállításnak. Bizonyos értelemben a bemutatott régészeti anyag visszakerül arra a területre, ahonnan előkerült. A megvalósulás köszönhető egyrészt Károlyi Angelica asszonynak és Károlyi György úrnak, – aki mellesleg hazánk párizsi nagykövete – másrészt pedig a kölcsönadó múzeumnak.

A kiállítás 2700 éves anyagát tekintve, kérem, mondja el, valójában kikről is beszélünk? Milyen személyeket temettek ide, honnan érkeztek, hogyan éltek, s hova távoztak a későbbiekben?
-Elmondhatom, a kiállítás anyagát bemutató írott- és képanyag minderre igyekszik választ adni. A Kárpát-medence területén a vaskor a Kr.e. 8. század és a római korszak közötti időszakot jelenti és ennek több szakasza volt. A korai vaskorban a Dunántúlt a mai Ausztria felől érkező törzsek hódították meg, amelyek a Felső-ausztriai Hallstattban feltárt lelőhelyről elnevezett népességéhez tartoztak. A dunántúli korai vaskori élet része annak a nagy hallstatti kultúrkörnek, amely Európa nyugati és középső területeit fogta át Kr.e. 800-450 között, és amelynek keleti határát a Duna jelentette. A korábbi időhöz képest ekkor példátlan kulturális egység jött létre hatalmas területeken. A fejlődés mozgatója a vas nyersanyagként való elterjedése, az ebből következő gazdasági és társadalmi átalakulás volt. Ennek a kultúrának dunántúli formálódásában a helyi késői bronzkori ún. urnamezős lakosság továbbélése és a keleti, kaukázusi eredetű preszkíta hatások is közrejátszottak. A meghatározó esemény mégis a Nyugatról érkező etnikus vándorlás lehetett, amely új anyagi kultúrát terjesztett el. A hallstatti kultúra dunántúli élete nem tartott tovább mintegy 150 évnél (Kr.e. 750-600), és amilyen gyorsan elterjedt, ugyanolyan hirtelenséggel tűnt el. Hordozói valószínűleg elvándoroltak délnyugati irányban, ahol a mai Szlovénia, Horvátország és Dél-Ausztria tájain más kultúrákkal elkeveredve tovább éltek.


Mi jellemezte ezt a hallstatti kultúrát?

-Közép-Európában a hallstatti kultúra népe szerteágazó, rendszeres kereskedelmi kapcsolatokat épített ki. A Duna-vidék fémműves műhelyei elsősorban a kelet-alpi és észak-itáliai területekről származó mintaképeket követve készítették termékeiket (Etruria, Picenum). Ezen a vidéken haladt át az ekkor megélénkülő fő európai borostyánkereskedelem útvonala is. A Dunántúlon a hallstatti kultúra keleti csoportjába tartozó népesség vezető rétege földvárszerűen erődített, sokszor magaslati telepeken lakott, amelyek virágzó vas- és bronz fémművességi központok is voltak. Edényművességére a geometrikus minták, grafitos, olykor vörös festésű alkalmazása, állatplasztika jellemző. A társadalmi rétegződés felgyorsulásának egyik bizonyítéka, a hatalmas halmok alá temetkező és rendkívül gazdag sírmellékletekkel ellátott arisztokrácia megjelenése. Az egyenként mindössze egyetlen halott hamvait, tehát elégetett maradványait rejtő, összesen 9 sírhalomból álló temető, valamint a halom járószintjén található máglya a gazdag sírmellékletekkel, de mindenekelőtt maga sírépítmény fényt vet a kor társadalmi viszonyaira, egy jól elkülönült vezető rétegre, a 2700 évvel ezelőtti közösség itteni életének időtartamára, kapcsolataira és életmódjára egyaránt.

Az 1983-ban Fehérvárcsurgón feltárt leletek milyen különlegességet jelentenek?

-A Hallstatt kultúra egész területén ritkaságszámba megy a kutatást 1983-ban elindító, a kincskeresők által megbontott fehérvárcsurgói 1. számú halomsírban feltárt, a bolygatottság ellenére is jól konzervált és dokumentálható fa sírépítmény, amiből rekonstruálható több temetési rítuselem. A mintegy 4 x 4 m kerületű, 1,80 m magasságú sírépítmény külső falát befele ívelő, boronaház szerkezetben ácsolták tölgyfa gerendákból. Ezen a vázszerkezeten belül, mintegy 60-80 cm-re, a járószinttől mért 65-80 cm magasságig hasított-bárdolt faelemekből álló keretet készítettek, a sírmellékleteket pedig ebben helyezték el. A jelzett magasságban ezután vízszintesen elhelyezett párhuzamos fa elemekkel beborították a belső teret, majd pedig nagymennyiségű követ hordtak rá. Ekkor kerülhetett sor az 1,80 m magasságú külső gerendaváz elkészítésére. A két fa szerkezeti elem közötti teret, valamint az egész objektumot belülről kővel töltötték ki és borították be, csak ez után került sor a 4,5 – 5 m magasságig felhordott földborításra, a halomsír végső kialakítására. A hatalmas terhelés összenyomta ugyan a belső sírépítményt, miközben darabjaiban ugyan, de meg is őrizte a restaurált és konzervált sírmellékleteket. A sírban elhelyezett, a halott rangjához méltó gazdag mellékletek közül kiemelkedő a grafit díszes fekete, és a vörös-fekete geometrikus mintájú díszkerámia, az egyszerűbb hétköznapi használatú kézzel formált cserépedények, a vas lószerszám elemek, vésők, balták, lándzsa, nyílhegy és vaskard és bronz ruhadíszek. Kiemelt jelentőségű tárgyunk az Észak-itáliai analógiájú, poncolási technikával gyártott, a peremén körbefutó ló ábrázolású kétfülű bronz tál. Ez utóbbinak érdekessége, hogy használatban már az őskorban megsérült, de a ritka ötvözetből készült tárgyat nem dobták el és nem is olvasztották be, hanem az akkori technikával kijavították, ez az eljárás pedig jól nyomon követhető. A 4. számú női sírból a kerámia mellett bronz fibula, nyaklánc, ruhadíszek és orsógomb kerültek elő. Az egyik innen származó edényfedő pedig igen ritka figurális, grafitos festésű állat és emberábrázolást mutat. A legmodernebb alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszédének eredményeképpen, a 4. és 6. számú halomsírok máglyaanyagának tanulmányozásakor: a hazai régészet történetében ritka eredményként áldozati mag-, étel- és italmaradványokat azonosítottak. Archaeobotanikai és élelmiszerkémiai vizsgálatokkal rekonstruálható volt a 2700 éves halotti tor. A kultúrnövények közül a legtöbb maradvány árpa és tönke, kásanövényként pedig a köles. Az állatcsontok a ló, disznó és kecske tartására utalnak. Az egyik urna mellett elhelyezett egyik kisebb edény belső falának üledékén pedig megtalálták a bor valamennyi nem illó alkotórészét, ami az „áldozati bor” meglétét bizonyítja. A bortermő szőlő megjelenésével már a Kr. e. 10-9 századi késői bronzkorban számolnunk kell, de a fehérvárcsurgói korai vaskori halomsírban talált italmaradvány Közép-Európa legkorábbi hiteles bormaradványa. Kiemelkedő eredménynek tekintjük a leletanyag pontosabb keltezését biztosító dendrokronológiai, tehát a feltárt faanyag évgyűrűinek elemzése alapján történő kormeghatározást is.


S végezetül kiknek, mely korosztályok számára ajánlja a különlegesnek ígérkező kiállítást?
-A szakvezetés mellett látogatható kiállítás nemcsak a kastély szállóvendégei és turisták, hanem fiatalok, kiemelten pedig diákok számára gazdagíthatja az őskor végén és a klasszikus ókor előestéjének idején itt élt emberi közösség mindennapjairól és hitvilágáról való ismereteinket.

Összeállította: SZIKM-kommunikáció