A Család Napjára – A kelengyés láda

Néprajzi kincsestárunkból

 

A család térben és időben is sokféle lehet. A család rokonság. Házassági vagy vérségi kapcsolat. A család gazdasági egység, szervezet. A család jogi – szokásjogban, jogszokásban, jogban létező – kategória. A család a hagyományokat, a mindennapi élet rituáléit jelenti. Értékrendet. Erőt. A világról szerzett tudásainkat és tapasztalásainkat. A család egyszerre változás és változatlanság. Sokféle, hogy ki mit hoz otthonról, de az biztos, hogy a család, vagy akár annak hiánya meghatározó mindannyiunk életében.
Az, hogy a család létrejötte, létezése milyen fontos volt a paraszti társadalomban, mi sem mutatja jobban, mint az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások gazdagsága, ezen belül is leginkább a házasság és a születés szokásaié. A gyermek születése, a házasságkötés, az ahhoz vezető út, az udvarlás, a szerelem telis-tele szimbólumokkal, egészség- és termékenységvarázsló, bajelhárító szokáscselekvésekkel.
Ha tárgyakban kell kifejezni a családot, talán a legszebb példa, amit hozhatunk, a kelengyés vagy menyasszonyi láda. A kelengyét hosszú időn – akár több éven – keresztül gyűjtötték, egyfajta tudatos készülés volt arra az életfordulóra, amelyre az emberi akaratnak volt nagy befolyása. Tájegységenként és időben is változott, hogy mit készítettek saját kezűleg és mit vásároltak iparosmestertől, de mindenképpen a reprezentáció részei voltak. A kelengye a lakodalom során is kiemelt szerepet kapott, hiszen ünnepélyes keretek között vitték vagy mutatták be a násznépnek a lány hozományát. A kelengye az újonnan létrejött családot aztán mind ünnepnapjain, mind hétköznapi szükségleteikben elkísérte, sokszor egész életen át.

 

hozomany

Kalotaszegi lány kelengyéje közszemlére téve a násznép előtt
Kép forrása: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/k-72CDA/kelengye-72E1A/

 

A kelengye többnyire vászonneműből állt: ingek, alsóneműk és egyéb ruhaneműk, párnák, ágytakarók, lepedők, szalmazsák és derékalj, kendők, abroszok, törülközők kötelezően voltak a kelengyében, de ezen kívül lehettek még tarisznyák, zsákok; a lakás feldíszítésére szolgáló kendők, függönyök. A kelengye részeként egyéb háztartásban szükséges eszközök is kerülhettek az ifjú házasok háztartásába: cserépedények, kancsók, tálak, tükrök és a ruhanemű tartására szolgáló ládák, bútorok is. A kelengyét általában kötelező volt adni a férjhez menő lánnyal, ezért az a legtöbb paraszti családban nagy anyagi terheket rótt a család gazdálkodására, ahogy a mondás tartotta: „ahány lánya volt, annyiszor égett le a háza”.
Tácról származik gyűjteményünk egyik legszebb kelengyés ládája, amely Fülöp Sára számára készült, 1813-ban. A ládát sötétkékre festették, a két kazettában látható a név és az évszám, míg a kazetták mellett és között kecses vonalakkal, szinte rajzos finomságú rózsamotívumok láthatóak. Az ehhez hasonló díszes, festett ládákat, tulipános ládákat asztalosok késztették. A ládákban kisebb fiókokat, rekeszeket is beépítettek, amelyet ládafiának neveztek. Ez szolgált az egyéb értékek tárolására, mint imakönyv, olvasó, pénz, gyöngyös ékszerek, levelek.

láda

Fülöp Sára kelengyés ládája, SZIKM, Néprajzi gyűjtemény, L.sz.:78.1.1.
Kép forrása: SZIKM, Néprajzi gyűjtemény, L.sz.:78.1.1.

Régebbi változata, valószínűleg a parasztház első bútora, az ácsolt láda, amely egyszerű csapolásokkal összeillesztett láda volt. Geometrikus mintáit ácskörzővel és faragókéssel készítették. Az ácsolt láda díszítéséről a Néprajzi Múzeum mozgóképgyűjteménye őriz egy felvételt, 1955-ből, amelyet itt tekinthetnek meg.

A hagyományos paraszti világban patriarchális rend határozta meg a család életét is. Ennek sokféle megnyilvánulása volt, például az öröklés rendjében, az étkezés szokásaiban, sok egyéb viselkedéssel, feladatvégzéssel, munkamegosztással kapcsolatos elvárásban. Bár a női szerepek nagyot változtak mára, mégis sok sztereotípiát cipelünk magukkal még ma is, ami e patriarchális örökségből adódik, bár az élet jócskán megváltozott körülöttünk.
1935-ben jelent meg könyv formájában Móricz Zsigmond A boldog ember című regénye, amelyben a következőképpen ír főhőse, Joó György családdal kapcsolatos vágyairól:  “A fene egye meg, hogy én nem kapok mán egy jányt, aki nekem feleségem legyen. Meguntam ezt az örökös cigányéletet. Hogy mindig csak édesanyámmal vergődjek a gyenge életbe, mint egy gyermek. Jó asszony, szegény jó asszony, de mindig csak pöröl velem, meg elégedetlen mindennel, öregszik is már nagyon. Nincs, aki gondozza, mert neki már inkább segítség kellene… Fészket akartam már, mint a madár. Hogy várjon engem otthon valaki, hogy ne mosson énrám mindenféle idegen vénasszony ezen a Budapesten, drága pénzért ne jukgassa ki az ingemet a mosóklórral. Meg ne egyem örökké a pékkenyeret. Hadd lenne má nekem egy szép, derék, okos, jó feleségem, akivel jól megértjük egymást, meg tudjuk beszélni, mi kell. Aki takarékos, férre teszi, amit keresek, nem kíván többet, csak ami van. Annak örül. Jó házicseléd legyék, szeret dógozni, meg engem is szeret éjjel is, nappal is”.
Hogy mennyi hasonlóságot vagy különbséget láthatunk a mai családok életét nézve, az sok tanulmány, és egy másik poszt.

 

Irodalom:
Móricz Zsigmond: A boldog ember: https://mek.oszk.hu/00900/00988/00988.htm
Magyar Néprajzi Lexikon szócikkei: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/k-72CDA/

 

Paréj Gabriella
néprajzkutató muzeológus

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s