A székesfehérvári királyi bazilika temetkezései
„…minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak…”
(Thomas Mann: József és testvérei)
István király Fehérvárott egyházat alapított Szűz Mária tiszteletére. Ide temették el fiát, Imre herceget, majd 1038-ban bekövetkezett halálakor az államalapító uralkodót is. A templomnak nagy tekintélyt adott István király és Imre herceg 1083-as szentté avatása. Ez elindította a királyi temetkezések sorát, s az elkövetkező öt évszázad során további 14 királyunkat helyezték itt nyugalomra. Eltemettek itt uralkodói családtagokat is, de amíg a krónikák a királyok eltemetési helyét feljegyezték, a királyi család tagjairól csak néhány esetben tesznek említést. Számuk jóval több lehetett annál, mint amiről tudomásunk van. Írott források és régészeti leletek alapján rangos egyházi és világi személyeket is temettek a templomba.
A templom sorsa
1543-ban a török megszállás Székesfehérvárt is elérte, a bazilika sorsa ezzel megpecsételődött. A törökök a templom gazdag sírjait feldúlták, kirabolták. 1601-ben a császári csapatok ugyan rövid időre visszafoglalták a várost, azonban az ostrom alatt a bazilika épülete komoly károkat szenvedett, a sírokat pedig a császár zsoldosai fosztogatták tovább. Az 1688-as, végleges felszabaduláskor az épület nagyobb része már romokban állt, és többé nem is építették újjá: a város ugyanis a török uralom alatt elveszítette állami és egyházi kitüntetett szerepét. A fehérvári prépostságot Mária Terézia megszüntette, helyette püspökséget alapított. A püspöki palota építésekor a bazilika még megmaradt részeit is elbontották, a köveket a városi építkezésekhez felhasználták, így a város több pontjáról kerültek elő olyan faragott kövek, amelyek nagy valószínűséggel az egykori koronázótemplomból származnak. Az épületből a föld felszínén semmi nem maradt, Nemzeti Emlékhelyünkön ma csupán a kihantolt alapok láthatók.
A templom egykori gazdagságára utal, hogy még a földdel egyenlővé tett épület is rejtett az utókor számára kincseket. 1839-ben csatornaásás közben a bazilika területén filigrándíszes arany ékszereket találtak, amelyek először magánkézbe, s csak később kerültek múzeumba. Ezek a tárgyak valószínűleg királyi sírból származhatnak. Sajnos azonban a megtalálási körülményekről csak utólagos híradásokból van tudomásunk, ezáltal a leletek eredete kétségbe vonható.
Az 1848-ban feltárt sírok
1848. december 5-én Székesfehérvárott, az egykori koronázótemplom területén kútépítési munkák során két, egymás melletti, vörösmészkő lapokból összeállított sírra leltek. Az egyiket a munkások nyomban felnyitották, a benne lévő csontokat kiszedték. A női halott sírjából aranyozott ezüstkorona és aranygyűrű került elő. A városi tanács felismerte a leletek jelentőségét, a munkát leállíttatta, s a sírok szakszerű feltárásával Érdy Jánost, a Magyar Nemzeti Múzeum régészét bízták meg. Munkájában Varsányi János mérnök segítette, aki a sírokról rajzokat készített. Mivel az elsőként felnyitott sír csontvázát a munkások már felszedték, annak fekvését csak szemtanúk elbeszélése alapján rajzolhatta meg.
A másik, szintén vörösmészkő lapokból összeállított sír férfi halottját szintén uralkodói jelvényekkel temették el: ezüstből készült koronával, karddal, jogarral, karpereccel, sarkantyúkkal; ezeken kívül még egy aranygyűrű, egy ezüst mellkereszt és egy aranyozott rézkereszt volt a sírban.
Az elhunytak királyi személyét a mellettük talált uralkodói felségjelvények tanúsítják; pontosabb kilétüket a sírjaikban talált személyes tárgyaik, történeti adatok, a sírkamrák régészeti sajátosságai, valamint a csontok vizsgálata alapján határozták meg, és a maradványokat azonosították III. Béla királyunkkal és első feleségével, Antiochiai Annával.
A királyi pár sírjainak közvetlen közelében további három sírt tártak fel, egyszerűbb kialakításúakat, e halottak mellett tárgyak nem voltak. Ezekbe a sírokba feltehetően a királyi család többi tagját temethették. A király jobbján nyugvó halottról a genetikai vizsgálat kimutatta, hogy férfiági Árpád-házi személy. III. Bélával nagyapa-unoka vagy nagybáty-unokaöcs fokú, esetleg ennél valamivel távolabbi rokonság feltételezhető. A király lába felől eltemetett 20-30 éves várandós nő sírjából mára csupán a magzat csontváza maradt meg. A genetikai vizsgálat szerint fiúgyermek, rokonsági vizsgálatra azonban DNS-e nem volt alkalmas. Az 1848-ban feltárt ötödik sírból Érdy leírása szerint „zúzott csontváz elszórt töredékei jöttek elé”. Erről a csontvázról többet nem tudunk, orvosi szakvélemény már akkor sem készült, semmiféle további híradás nincs róla.
Az 1848. évi feltárás óriási jelentősége abban áll, hogy egy bolygatatlan királyi temetkezés került elő. Az uralkodó maradványai és a vele eltemetett halotti felségjelvények érintetlenül feküdtek a sírban, abban a helyzetben, ahogy egykor eltemették. A lelet a mai napig egyedülálló Magyarországon.
Az 1848-ban feltárt sírokról készült illusztráció Érdy 1853-as publikációjában
A királyi pár sírleletei
III. Béla sírja rendkívül gazdag, ilyen gondosan összeállított tárgyegyüttessel a középkori európai királysírokban nem találkozunk. Mindazonáltal a királyi pár felségjelvényei ún. halotti ékszerek, amelyek az elhalálozás és a temetés időpontja között, tehát rövid idő alatt készültek, így kivitelezésük rendkívül egyszerű, kevéssé igényes. (Európában nem volt szokás a használatban lévő hatalmi jelvényekkel temetkezni, helyette halotti koronát vagy a kincstárból házi koronát tettek az uralkodó mellé.) Anyaguk nagy tisztaságú ezüst. A király és a királyné személyes tárgyainak tarthatjuk aranygyűrűiket, illetve III. Béla enkolpionját és a rézkeresztet. A királyné sírjában még ezüstszállal átszőtt ruházatának apró maradványait találták. A leleteket a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi, a vörös mészkő sírlapok Székesfehérvárott, a püspöki székesegyház altemplomában találhatók.
A feltárások folytatódtak
A feltárások – ugyan kisebb-nagyobb megszakításokkal – folytatódtak, és 2002-re az egykori templom teljes területét feltárták, kivéve a püspöki palota alatti részt.
Az 1848-2002 közötti ásatások során közel ezer egyén csontmaradványa került elő. A csontok nagyobb része azonban bolygatott, összefüggéseiből kiragadott lelet, tehát nem vizsgálhatók az eredeti eltemetési körülmények, sem a halottak mellé temetett tárgyak; illetve a csontmaradványok többsége hiányos, töredékes. A temetkezések között különbséget tehetünk aszerint, hogy a templom belsejébe vagy a templom körüli temetőbe, és hogy földsírba vagy épített sírba temették-e a halottat. A legrangosabbak – de nem feltétlenül királyi temetkezések – a templom belsejében feltárt kőből vagy téglából épített sírkamrák. A régészeti kutatások nyomán 38 sírkamra vált ismertté. Egy-egy kriptába – mérettől függően – akár több személyt is temethettek, de sajnos többségük a feltáráskor már üres volt a korábbi sírrablások következtében. Mára ezekből a rangosabb sírkamrákból összesen 13 személy maradványai maradtak meg. (A 2018-ban közreadott genetikai eredmények fényében hitelesnek tarthatjuk azt a csontvázat, amelyet korábban Éry Kinga és munkatársai – feloldhatatlannak tűnő ellentmondások miatt – kizártak a vizsgálatokból. Az antropológiai eredményeket összefoglaló könyvben megadott 12 személy helyett tehát mai tudásunk szerint 13 személyt tarthatunk számon.)
Személyazonosítási lehetőségek
A halottak személy szerinti azonosításához kevés információ áll rendelkezésünkre. Nehézséget jelentenek a feldúlt, melléklet nélküli sírok, a hiányos csontvázak. (Minél kevesebb csontvázrész áll ugyanis rendelkezésünkre, annál kevesebb és bizonytalanabb megállapítást tehetünk az elhunyt személyekről.)
Kevés írott forrás szól arról, hogy a királyokat és családtagjaikat a bazilikán belül pontosan hol temették el. A kripták építészeti és művészettörténeti jellegzetességeiből azok korát hozzávetőlegesen meg lehet becsülni, körülbelül évszázadnyi pontossággal. Ezen az alapon természetesen még nem lehet személyhez kötni a sírkamrákat.
Sajnos, a tárgyi leletekről is elmondható, hogy nagy részük már összefüggéseit elveszítve került a kutatók kezébe, gondolhatunk itt többek között a Szent István-szarkofágra, más sírkődarabokra (Marczali Miklós erdélyi vajda feliratos sírkövéből például utólag malomkövet faragtak) és mindazokra a leletekre, amelyek 1839-ben kerültek elő, és áldozatul estek a kincséhségnek.
Szent Imre és Szent István sírját a régészeti kutatásnak ugyan sikerült meghatároznia, de ezekben nem voltak már emberi maradványok.
A templom északi mellékhajójában 1969-ben egy XIV. századi kriptát tárt fel Kralovánszky Alán. A sírkamrát 1839-ben már földmunkák során megbolygatták és kifosztották, így abban a régészeti feltárás idejére koporsószegen kívül más lelet már nem maradt. A kripta kora és kőfaragványainak kiemelkedő minősége alapján felvetődött, hogy Nagy Lajos vagy Károly Róbert temetkezési helye lehet. A későbbi ásatások eredményei kizárják, hogy Nagy Lajos sírkamrája lenne, és a kriptában talált férfi csontváz testi sajátosságai is a két uralkodó közül inkább Károly Róbert személyének feleltethetők meg, de bizonyító erejű adataink nincsenek. A kriptában egy 41-49 éves korúra becsülhető női csontváz is nyugodott. Életkora alapján kizárható, hogy Károly Róbert Székesfehérvárott eltemetett második feleségével lenne azonos.
2002-ben Biczó Piroska feltárt egy kápolnát a templom déli oldalán, amelyet kőfaragványai alapján azonosítani lehetett a Nagy Lajos által maga és családja számára építtetett sírkápolnával. A temetkezési hely tehát személyhez köthető, a kápolna és sírjai azonban bolygatottak, részben üresek is voltak, ezért nem bizonyos, hogy az uralkodó maradványai ma is fellelhetők a csontok között. A kápolnában három személy maradványait találták. Az egyik férfi jó állapotú és nagyjából teljes csontváza Nagy Lajosnak nem feleltethető meg: sem becsült életkora, sem testi sajátosságai alapján. A másik két személyből csak néhány töredékes csont maradt meg. Egyikük egy férfi, akinek elhalálozási életkora hozzávetőlegesen 50 évnél idősebbre becsülhető, a másik személy egy 8-10 év körüli gyermek. Ezek az adatok megengedik azt a feltevést, hogy Nagy Lajos és leánya, Katalin hercegnő maradványairól lehet szó, bizonyító erejű adataink azonban ebben az esetben sincsenek.
A többi rangos kriptába temetett halottat a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett valamely királyunk személyével összefüggésbe hozni. A bazilika temetkezései közül továbbra is csak III. Béla és első felesége, Anna királyné személye igazolható. A király jobbján pedig, amint arról már volt szó, valamelyik, név szerint egyelőre nem azonosítható férfiági rokona nyugodott.
III. Béla vagy Könyves Kálmán?
2006-ban Tóth Endre régész felvetette, hogy a király sírjában talált tárgyakat inkább Könyves Kálmán király személyéhez lehet kötni. Feltételezését elsősorban a sírban talált rézkeresztre alapozza, amely véleménye szerint körmeneti kereszt, és így egyedül Könyves Kálmánnal hozható kapcsolatba. Érvelése azonban nem perdöntő, mivel más régészek e tárgyat zarándokkeresztként vagy apostoli királyi jelvényként értelmezik.
Az antropológiai vizsgálatok eredményei inkább III. Béla személyét valószínűsítik. Kálmán király külsejét az írott források visszataszítónak mutatják be, miszerint szőrös volt, kancsal, púpos és sánta. Ezt az előnytelen leírást azonban a történeti kutatás az akkori krónikaírók elfogultságával magyarázza. A Kálmán király külsejéről szóló leírás ugyanis később, az általa gyermekkorában megvakíttatott II. Béla idején keletkezett. Ha ezt a jellemzést nem is vesszük figyelembe, III. Bélát viszont a szemtanú Londoni Richárd magas termetűnek írja le, és a sírban talált csontváz megfelel ennek a leírásnak. A csontokból becsült testmagasság (186,61 cm) rendkívülinek számított akkoriban. Az uralkodó koponyáján nincsen nyoma olyan súlyos fülgyulladásnak sem, amelyet a Képes Krónika Kálmán királlyal kapcsolatban említ.
A csontok radiokarbon kormeghatározása sajnos nem tudta előrébb vinni az ügyet, az elemzés olyan eredményt adott, amely a bazilika leleteivel nem egyeztethető össze. Ennek hátterében az állhat, hogy a csontokat korábban valamilyen konzerválószerrel átitatták.
2018-ban azonban olyan újra felfedezett leletről adtak hírt a Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei, amely segíthet e vita végleges lezárásában. A gyűjteményükben lappangott macsói Béla herceg csontváza, amelyről azt hitték, hogy a II. világháború idején elveszett. A herceg ugyan anyai ágon Árpád-házi leszármazott, de a rokonsági fok meghatározása lehetséges. E csontváz DNS-ét tehát a székesfehérvári királylelet DNS-ével össze lehet vetni. Könyves Kálmán királyhoz képest a rokonság jóval távolabbi, mint III. Bélához képest, amely a genetikai elemzéssel kimutatható, így remélhetőleg a kérdésre a közeljövőben biztos választ kaphatunk.
Akár Kálmán, akár III. Béla csontvázáról van szó, a székesfehérvári királylelet az Árpád-ház férfiágának azonosításában egyaránt biztos kiindulási pontnak tekinthető.
Mit várhatunk még a genetikai vizsgálatoktól?
A DNS-vizsgálatok abból indulnak ki, hogy egy Árpád-házi király hiteles maradványaival rendelkezünk. Ennek a személynek a DNS-ét sikerült meghatározni, amelyet más csontmaradványokból nyert DNS-sel összehasonlíthatunk. Ez alapján teljes bizonyossággal azonosítani lehet a férfiági Árpád-házi leszármazottakat, de a név szerinti azonosításhoz a genetikai adatok önmagukban nem elegendőek.
A székesfehérvári bazilikába nem csak Árpád-házi királyainkat temették el. Érdemes lehet összehasonlítani a feltételezett Károly Róbert, Nagy Lajos és Katalin hercegnő DNS-ét is, bár ez esetben biztos kiindulási alappal sajnos nem rendelkezünk.
Mivel a székesfehérvári bazilika csontmaradványain még nem végezték el a teljes körű genetikai vizsgálatot, csak a budavári Mátyás-templomban őrzött csontokból vettek DNS-mintát, elviekben még számíthatunk újabb eredményekre.
– Rácz Piroska –
Nemzeti Emlékhelyek Napja, 2019. május 11.
Fotó: Szűcs Gábor
Irodalom:
Biczó Piroska: A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság temploma az Árpád-korban. In Makkay János–Kobály József szerk.: Honfoglalás és Árpád-kor. A Verecke híres útján tudományos konferencia anyagai. Ungvár, 1997. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. 191–204.
Biczó Piroska: Székesfehérvár. Nemzeti Emlékhely. I–II. Budapest, 2005. TKM Egyesület. (Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára, 309–310.)
Bernert Zsolt–Buzár Ágota: 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai.
https://mttmuzeum.blog.hu/2018/12/17/80_ev_utan_kerultek_elo_az_arpad-hazi_herceg_elveszettnek_hitt_csontmaradvanyai
Branczeiz Zsuzsanna: A székesfehérvári királyi bazilika. A Szűz Mária-prépostság és temploma. Középkori Romkert. Régész szakértő dr. Biczó Piroska. Székesfehérvár, 2011. Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.
Engel Pál: Temetkezések a középkori székesfehérvári bazilikában. Századok, 121. Budapest, 1987. 613–637.
Érdy János: III. Béla király és nejének Székes-Fehérvárott talált síremlékei. In Kubinyi Ferenc – Vahot Imre szerk.: Magyarország és Erdély képekben. I. Pest, 1853. 42–48.
Éry Kinga szerk.: A székesfehérvári királyi bazilika embertani leletei. 1848–2002. Budapest, 2008. Balassi Kiadó.
Cserményi Vajk szerk.: 150 éve történt III. Béla és Antiochai Anna sírjának fellelése. Székesfehérvár, 1999. 36–59. (A Szent István Király Múzeum Közleményei, B sorozat 49. szám.)
Képes Krónika. (Geréb László ford.) Budapest, 1978. Szépirodalmi Könyvkiadó. (Olcsó Könyvtár)
Kristó Gyula – Makk Ferenc: III. Béla emlékezete. Budapest, 1981. Magyar Helikon. (Bibliotheca Historica)
Olasz, Judit – Seidenberg, Verena – Hummel, Susanne et al.: DNA profiling of Hungarian King Béla III and other skeletal remains originating from the Royal Basilica of Székesfehérvár [online]. Archaeological and Anthropological Sciences, 2018.
https://doi.org/10.1007/s12520-018-0609-7
Szabados György: Könyves Béla király? Egy székesfehérvári királysír azonosításáról. Alba Regia, 44. Székesfehérvár, 2016. 193–204. (A Szent István Király Múzeum Közleményei, C sorozat 44. szám.)
Tóth Endre: III. Béla vagy Kálmán? A székesfehérvári királysír azonosításáról. Folia Archaeologica, LII. (2005–2006) Budapest, 2006. 141–161.
SZIKM blog 