Ismerjük meg II. András életét!

II. Andrásról a korabeli írott források tükrében és saját ismereteink alapján egy meglehetősen összetett, a valóságban nagyon is megosztó személyiség emléke bontakozik ki előttünk. Az „akit Jeruzsáleminek nevezünk” – II. András élete és uralkodása című kiállítás egyik kurátorával, Belegrai Tamással, múzeumunk régész munkatársával tekintettük át a kiállítás érdekességeit.

II. András életét bemutatni kifejezetten hálás, de egyben kihívást jelentő feladat is. Három évtizedes uralkodása bővelkedett az érdekesebbnél érdekesebb eseményekben. A Szent István Király Múzeum legújabb időszaki tárlatának, az „akit Jeruzsáleminek nevezünk” – II. András élete és uralkodása című kiállítás alkotói alapkoncepciójuk szerint arra törekedtek, hogy királyunk a jól és a kevésbé ismert életeseményei egyaránt bemutatásra kerüljenek.
– Nem kétséges, hogy II. András királyról a köztudatban leginkább az Aranybulla kibocsátásának története és első felesége, Gertrúd királyné ellen a pilisi erdőben elkövetett merénylet története él – kezdi tárlatvezetésünket Belegrai Tamás. A szakember szerint ugyanakkor jóval kevesebb ismerettel rendelkezünk arról, hogy II. András milyen hosszadalmas küzdelmet vívott fivére, Imre ellen a magyar trónért. S legalább ennyire kevéssé él a köztudatban az a történelmi tény is, hogy II. András volt az első és egyetlen olyan magyar királyunk, aki keresztes haddal vonult a Szentföldre.
– Nem véletlen – jegyzi meg a kurátor – az, hogy a tárlatban a keresztes hadjárat kapta az egyik hangsúlyos szerepet. Ennek persze különös aktualitást ad az a szerencsés körülmény, hogy II. András kereken 800 éve tért vissza a Szentföldről.

II_Andras-27

A tárlat hármas szerkezetre tagolódik.

Az első egységet, s mintegy a tárlat központi gerincét egy letisztult, modern köntösbe bújtatott idővonal alkotja, amely szemléletesen mutatja be a látogatók számára II. András életét, pályáját. (A Szent István Király Múzeumban ez év tavaszán, a Hunyadi Mátyás király halotti pajzsának másolatát bemutató kiállításán sikeresen debütált installációt követően mind hangulatában, mind kialakításában erőteljesebb megjelenítést készítettek a fiatal alkotók).
A tárlat második szakaszában a király életének legfontosabb és legmeghatározóbb pillanatai láthatók korabeli oklevél másolatok, egykori leírások és imitált építészeti elemek alkalmazásában. Így például a királynak a fivérével folytatott harca, Gertrúd királyné 1213-ban történt Pilis erdei meggyilkolása, vagy az Aranybulla 1222-ben Székesfehérváron történt kibocsátásának története is (az 1222-es Aranybulla nem maradt fenn, a kiállításban egy ma is létező pecsét másolata tekinthető meg.) A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával történt együttműködés eredményeként Imre király és II. András aranybulláinak nemes másolatát tekinthetik meg a látogatók.

II_Andras-30

-A kiállítás keretében, annak harmadik részeként, leglátványosabb formában kétségkívül az 1217 és 1218 között zajló szentföldi hadjáratot igyekeztünk feleleveníteni – fogalmaz Belegrai Tamás, hozzátéve, idén 800 esztendeje, hogy a II. András által a Szentföldre vezetett keresztes hadjárat véget ért. Látványos és plasztikus installációként tervezték meg azt a „pillanatot”, mely a borús hátterű, háborgó Földközi-tengert örökítette meg. Ezt a tengert szeli át egy szimbolikus hajó (egy 13. századi velencei gálya rekonstrukciója), hogy egy talpalatnyi szent földre szállítsa a szemlélődőket.

II_Andras-24
Alig pár lépésre a partraszállástól a terem sarkában egy johannita lovag és egy szaracén harcos élet-halál küzdelmét láthatjuk. A háttérben Krak des Chevaliers egykori erősségének stilizált falrészletét is megszemlélhetjük. Az egész fejezet jelentőségét tovább erősíti az a tény – folytatja múzeumunk munkatársa –, hogy a térség másik híres erősségének, Margat várának feltárásában 2007 óta a mai napig is meghatározó részt vállalnak magyar kutatók.

De hát milyen uralkodó és milyen ember lehetett egykor II. András király? Bohém férfiról beszélhetünk, aki egyfelől kész volt az uralkodói vagyonból osztogatni, kalandos vállalkozásokba kezdeni. Ellenben, ha körülmények úgy alakultak, országa védelmére pillanatok alatt erős hadsereget szervezett. Három évtizedes uralkodás alatt háromszor nősült, s egyszerre volt szent királylányok apja és nagyapja. Nem véletlen, hogy az utókor a legkülönfélébb jelzőkkel illette, úgy, mint a „nagyhatalmu”, a „híres”, az „ügyefogyott”, vagy éppen az „örökifjú”.

Most adott a lehetőség 2018-ban a látogatók számára – összegzi a kurátor –, hogy megismerjék a király személyét, történelmi alakját, s ítéljék meg az örökségét belátásuk szerint. Rossz vélemény, rossz jellemzés és álláspont nincs, csak különböző emberek más és más nézőpontjai.

-Szűcs-

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s