MESÉLŐ TÁRGYAK

„Ecce homo” („Íme az ember”) ábrázolása habán kerámián

A habánok az anabaptista mozgalom egyik csoportját alkották. Magyarország területére Morvaország felől menekültek a 16. század 30-as, 40-es éveiben. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, a Felvidéken és 1622 után Erdélyben telepedtek le hosszabb-rövidebb időre.
Kommunisztikus eszmék szerint, úgynevezett Haushabenekeben (házközösségekben) éltek. E házközösségekben a fazekasokon kívül számos más mesterember is dolgozott, s hogy a habánokat mégis a kerámiájuk tette híressé, az elsősorban a technikai kivitelezés tökéletességének tulajdonítható.
Legjellegzetesebb termékük a fehér ónmázas fajansz volt, erről nevezték őket fehéredényeseknek. A fehér alapszínen többnyire sárga, kék, zöld és ibolyaszín díszítéseket alkalmaztak. A habánok által készített edények közül a korsók, kupák, szögletes alakú palackok, kis boros és pálinkás hordócskák, kézmosók, patikaedények és tálak voltak a legnépszerűbbek. Minőségi termékeik miatt a céhek is gyakran rendeltek tőlük nagyméretű céhkorsókat, és kisebb legénykorsókat. Az egyházakban használatos korabeli edények között is sokszor szerepelt habán munka. A habán kerámia legtisztább, legjellegzetesebb korszaka a 16-17. század volt.
Néprajzi gyűjteményünkben lévő későhabán edények a 18. század közepén, végén készültek. Közöttük kiemelkedő esztétikai értékű az 1785-ből, Székesfehérvárról származó ónfedeles, óntalpú, eredetileg egyházi célokat szolgáló korsó. Központi felületén a tövissel megkoronázott, összekötözött kezében nádszálat tartó, szenvedő Krisztus köpenybe csavart felsőteste látható. Az „Ecce homo” ábrázolások a késő középkortól terjedtek el a képzőművészetben. Pilátus szavainak, melyek akaratlanul is a másokért kínhalált szenvedő Krisztust állítják a figyelem középpontjába, nyomatékosító, képi megjelenítését szolgálják.

Dr. Varró Ágnes
néprajzkutató