„Nagyesz, hiányzik egy gomb, nézz már valamit!” – interjú Jankovics Marcellal

Miért az okostelefon a sötét oldal megtestesítője? Mi köze a spenótos tésztának a magyar kultúrához? És hogyan jön a képbe a nagymama gombos doboza? Jankovics Marcell stábjával A DÖNTÉS c. kiállításon forgatott, mi pedig kifaggattuk a tárlathoz fűződő gondolatairól. 

Eddigi munkásságából jól látszik, hogy nagyon is szívügyének tekinti a magyar kultúra megőrzését, ami a kiállítás egyik fő üzenete. Most mire készül? 🙂

Van egy sorozatunk, aminek az a címe, hogy Magyar szentek és boldogok, ebből elkészült eddig hét 27 perces epizód, melyet a Duna televízió vasárnaponként ebéd után közvetített az uborkasalátára ráadásnak. Lement Szent Istvánról három, Szent Imréről és boldog Gizelláról egy-egy, lement egy Szent Erzsébet, ezenkívül pedig készült még kettő Szent Lászlóról. Most a szent királylányok és szent uralkodó nők egy-egy epizódján dolgozunk, akiket itt ugye a kápolnán belül lehet látni, és én annyira szeretem, amit a Győző csinál, ezért kihagyhatatlannak tartottam.

jankovicsmarcell3

Jankovics Marcell A DÖNTÉS c. kiállításon

Térjünk vissza egy kicsit a kiállítás üzenetéhez. Önnek széleskörű definíciója van a kultúráról. Ahogy a honlapján is kifejti, a kultúra nemcsak a művészetek és irodalom összessége. Mi még? Mi az, amit meg kellene őriznünk?

Egy Hofstätter nevezetű német mondta a 20-as években (Jan Assman: A kulturális emlékezet c. könyvében), hogy a kultúra nem más, mint egy társadalmi rendszer evidenciáinak összessége. Most ez a tragédia a kultúrával, hogy az evidenciák fogynak. Egy csomó dolog már nem evidens. Konkrét precedens volt rá a Horn-kormány idején, hogy a himnuszt újra akarták íratni. Rákosi idejében ő maga kérte meg Kodályt, hogy írjon egy új himnuszt. Tehát, hogyha nem evidens többé a himnusz, akkor óriási baj van. És ebben az országban részint a külső megszállás részint a belső hazaárulás következtében folyamatosan érezni a kultúra csonkítási törekvéseit. Ezek a nem-evidenciák.

Ha a kultúrát az egyén szintjére lebontva nézzük…?

Én ugye a kultúráról azt mondom, hogy az az én identitásom.  Abból tudom, hogy én ki vagyok, hogy van egy kultúrám, és nem tartozom a bunkó, műveletlen emberek közé. Tehát élem is a kultúrámat. Természetesen ebbe a hétköznapi kultúra számos eleme beletartozik: a történelem ismerete, az, hogy népdalokat tudok énekelni, hogy a barátaimmal hasonló gondolatokat ápolunk. Amikor nekem a hazafiságról kell beszélnem, mindig az a fő bajom, hogy túl szemérmes vagyok ahhoz, hogy erről populista módon beszéljek, mint ahogy a szónokok szoktak. Nyolc-tíz alkalommal kellett március 15-ei ünnepségen beszédet mondanom, és mindig gondot okozott. Én azt szeretném érzékeltetni, hogy “mi, akik itt együtt vagyunk, ti, akik eljöttetek erre az ünnepre és én, akinek beszélnie kell, mi ugyanazt gondoljuk. Hát akkor miről beszélünk?!” Ki kell találni, hogy hogyan lehet ezt úgy elmondani, hogy ne hasson pozőrségnek. De elérkezett a világ oda, hogy sajnos muszáj róla beszélni.

001_jankovicsm_grafikak_matyaskiraly-es-a-szekely-ember-leanya

Jankovics Marcell nemcsak rajzfilmrendező és művelődéstörténész, de könyvillusztrátor is. Ez például egyik illusztrációja a Mesék Mátyás királyról c. könyvhöz.

Ezt miből tapasztalja?

Készült egy rajzfilm a ’80-as években, a Macskássy Kati csinálta (Balázs Béla-díjas magyar filmrendező. A szerk.) Az a címe, hogy ünnepeljünk. Gyerekeknek kellett lerajzolnia és elmondania, hogy mit jelent nekik az ünnep.  Valami katyvasz volt a gyerekek agyában, összekavarodott bennük Petőfi Sándor április 4-ével meg József Attila öngyilkosságával. Teljes zűrzavar van. És ez még csak a történelem. Ehhez képest az, hogy hogyan viszonyul valaki a hétköznapi ünnepekhez, karácsony, születésnap… Nem kell tudatosan élni ezeket a dolgokat, de magától értetődő része kellene, hogy legyen az életünknek. És már nem az. Ezért kell egy kicsit többet foglalkozni ezzel. Ezért csinálok ilyen könyveket, a Győző ezért csinál ilyen sorozatokat, és ha őt megkérdezi ő nyilván másképp jutna el ugyanerre a gondolatra. Ő még a tetejében hagyományőrző lovaskatona is. Nem tudom, ismeri-e azt a portréfilmet, amit vele, mint akadémikussal készítettek, lovon jön és beszél. Szóval itt van egy férfiú, akiről nem gondolná az ember, hogy könnyen fejezi ki magát szóban, és úgy beszél lóháton, miközben lovagol, hogy nem okoz megértési problémát. Nem zötykölődik rajta, nem dadog, nem téveszt, nem mondja, hogy “bocsánat, újrakezdem”. Valószínűleg ő találta ki, hogy erre ő képes. 

Én nemrég voltam diák, és azt gondolom, hogy nem lehet csak a tanulókat okolni azért, hogy nem tiszta a fejekben egy-egy ünnep. Fontos, hogy hogyan tálalják…

Hát azon is múlik, hogy úgy tálalják. A nevelés nagyon fontos ebből a szempontból. Anyám, amikor nagyon szegények voltunk ’44-45-ben, a tésztába azért, hogy ne legyen olyan unalmas, spenótot meg paradicsomot is gyúrt. Tehát az asztalon ott volt a piros-fehér-zöld. Az ágyam felett ott volt Kossuth Lajosról egy kép családi okokból, meg mellette egy ezüstfeszület. (Jankovics Marcell nagyapja Kossuth Lajos unokaöccse volt. A szerk.) Én halálra untam gyerekkoromban, de mégis tudat alatt hatott. Van egy ellenállás az emberben az ellen, ahogy nevelik. De ugyanakkor ez a világ nekem tetszett.

jankovicsmarcell1

Jankovics Marcell és a stáb épp a kiállítást szemléli 🙂

Ha megnézi itt a képeket, felismerhetőek a mentegombok, milyen furcsa, hosszúkás, orsó alakjuk van. Egyszer mentem haza az iskolából, ’54-ben, apám börtönben volt,  én pedig nagyanyáméknál laktam, mert csak én kaptam Budapesten letelepedési engedélyt. Leszakadt egy gombom, és mondom „nagyesz, hiányzik egy gomb, nézz már valamit!” Megvan ma is az a gombos doboza. Kiborította, és keresgélt nekem egy olyat, ami emlékeztetett a leszakadtra. Találtam egy ilyen orsó alakú rézgombot köztük.  „Hát,” mondom, „ez micsoda? milyen furcsa gomb!” „Az a szépapád mentegombja”, válaszolta nagyanyám. A képe ott lógott a falon, most meg nálam lóg. Meszlényi Jenő, a szabadságharc ezredese volt, Kossuth Lajos sógora. Ebben a pillanatban nekem 150 évvel megnyúlt az emlékezetem. Hirtelen nem 14 éves voltam, hanem 164. És ez borzasztó fontos, mert az ember a jövőről csak fantáziálni tud, de a múltat megismerheti, és akkor az mind ő. Azzal gazdagabb és több lesz.

dsc_0950

Hosszúkás gombok Damjanich tábornok mentéjén

A kiállítás tematikája, hogy a jót állítja szembe a gonosszal, a magyar értékek és kultúra megőrzését a kultúrára ártalmas tényezőkkel. Ön szerint mik ezek? Mi testesíti meg a gonoszt ebből a szempontból?

A közöny, az érdektelenség. A gonosz alattomos dolog. A sógoromnak volt a születésnapi ebédje, és a két fiatal  – az egyik éppen most megy gimnáziumba a másik pedig harmincvalahány éves fiatal –  végig az okostelefonjukkal játszottak. Ez valami borzalmas. Az teljesen érthető, hogy a metrón valaki ezzel foglalkozik, mert nem akar szemkontaktust teremteni. Na de szerelmespárok vagy férj és feleség ülnek egy étteremben, csámcsognak és egyik kezükben a villa helyett ott az okostelefon. Ez mind elvisz. Mert az a tömegi kultúra elem, ami lejön az okostelefonon keresztül, az 99%-ban értéktelen.

jankovicsmarcellvendegkonyv

Jankovics Marcell a forgatás után írt a vendégkönyvbe is.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s