Floralia , a gorsiumi hagyomány

Május 7-8-án ismét benépesül a Gorsium Régészeti Park, hiszen a felújítás után megnyílt létesítményben újra megrendezik a látogatók körében közkedvelt tavaszköszöntő ünnepet, a Floraliát. Melyet jelenlegi, nagyszabású formájában 1996-ban láthatott először a közönség, de az 1970-es években létrejött hagyomány dr. Fitz Jenőnek és F. Petres Évának köszönhető. Gorsiumról, a Floraliáról  Nádorfi Gabriella régésszel, a Szent István Király Múzeum Tudományos Osztály vezetőjével beszélgettünk.

gorsium_a5_flyere_page_001

 

– A nagyszabású tavaszköszöntő Floralia 1996-tól látható Gorsiumban, akkor volt először a gladiátor játékok, majd a következő évben ez kibővült Septimius Severus császár 202. évi gorsiumi látogatásának felidézésével – mondta Nádorfi Gabriella. – Aztán 1998-tól ez tovább bővült ókori gyerekjátékokkal, egyéb előadásokkal, virágvásárral, tehát jelentősen bővült a kínálat. Akkoriban partnerünk volt Aquincum és a Veszprém megyei Baláca, ők is aktív résztvevői voltak az ünnepnek. Most viszont elmondhatjuk, hogy az idén már közel ötször annyi a program kínálatunk, mint korábban volt.

– Térjünk vissza az időben Floralia kezdeteire, az 1970-es évekre, amikor is dr. Fitz Jenőnek és F. Petres Évának köszönhetően a tavaszköszöntő ünnep ismét megelevenedett Gorsiumban. Önnek milyen emlékei vannak abból az időszakból?
????????????????????????????????????

Nádorfi Gabriella, a Szent István Király Múzeum Tudományos Osztályának vezetője

– Egyetemistaként az 1970-es évek végén már rendszeresen jártam Gorsiumba, s így tudom, hogy Petres Éva fogta össze a rendezvényeket, nagyon sokat dolgozott annak érdekében, hogy nívós legyen a program.  Már akkor is volt színházi előadás, Ludi Romani, és Floralia is.  Akkoriban a Floralián minden látogató kapott egy szál virágot, vagy tulipánt, vagy orgonát. Ez egy nagyon kedves gesztus volt. Abban az időszakban a székesfehérvári József Attila Gimnázium diákjai latin nyelvű verseket adtak elő, de magyarul is elmondták. A nívós program ellenére sajnos kevés volt a látogató. Gyakorlatilag 1996-ban, amikor elindítottuk a nagyobb léptékű Floraliát, és folyamatosan bővítettük, akkor nőtt meg jelentősen a látogatók, az érdeklődők száma.  Természetesen ez időjárás függő is volt, hiszen a rossz, esős időben kevesebb látogatónk volt.
– Színházi előadások, más programok?

– Főleg ókori, görög vígjátékokat mutattak be, országosan ismert színészek előadásában, így a teljesség igénye nélkül megemlíthetem Pécsi Ildikót, aki sokszor szerepelt, majd rendezett is, aztán Koncz Gábort, Agárdy Gábort, Papadimitru Athinát, Eperjes Károlyt, Udvaros Dorottyát, Harsányi Gábort. Emlékszem, Plautus Hetvenkedő katona című komédiája nagyon nagy sikert aratott, többször felújítottuk, de az is előfordult a Floralián, hogy például Mithras beavatási szertartása nem aratott nagy tetszést a közönségnél, nem is illett bele a vidám tavaszköszöntő ünnepbe. A színházi előadások kezdetben a romok között voltak láthatóak, majd elkészült az a görög-római jellegű színházi előadó tér, ami most is látható. Egyébként az ásatások 1958-an kezdődtek Gorsiumban, de előtte, már az 1930-as években voltak feltárások. . A kutatások a második világháború miatt leálltak, majd 1949-ben a múzeumhoz került dr. Fitz Jenő, aki 1954-ben ásott először a területen, hiszen tudta, hogy létezett a római kori település.  1958-ban elindította a rendszeres feltárást, melynek támogatója a Fejér Megyei Tanács és  a Fejér Megyei Idegenforgalmi Hivatal volt. Nem csak tudományos, hanem idegenforgalmi célból is támogatták, hiszen tudták:
ha létrehoznak egy régészeti parkot, annak idegenforgalmi vonzereje is lesz, s ez Gorsium esetében bebizonyosodott. A park 1962-ben nyitotta meg a kapuit, de tudni kell, hogy a látogatókat már előtte beengedték megnézni az ásatásokat. A nyitás után F. Petres Évának köszönhetően születtek meg a különböző programok. Így az évadnyitó Floralia, a színház, a Ludi Romani, majd az Augustalia. Ami tulajdonképpen a park évadzárója volt, amikor is dr.Fitz Jenő bemutatta az az évi kutatások eredményeit a látogatóknak. Nagyon remélem, hogy a felújitott Gorsium Régészeti Parkban mindezeket vissza tudjuk hozni, hiszen  ehhez minden támogatást megkap a Szent István Király Múzeum. Úgy gondolom, hogy Gorsiummal a múzeum, illetve a fenntartó Székesfehérvár Megyei Jogú Város, de Tác község is egy kincset tart a kezében. Szerencsés helyzetben van a park, hiszen távol van a világtól, nem épült föléje semmi sem, így meg lehetett őrizni azt a római kori hangulatot, jelleget, ami annak idején is volt. Az is közismert, hogy Gorsiumban régóta  csak őshonos, illetve római, mediterrán jellegű növényt ültetünk, ezzel is növelve a vonzerőt. Ezért is olyan hangulatos az egész terület.

 
 fitz1
 Dr. Fitz Jenő az 1950-es években kezdte el a feltárást Gorsiumban
 fj34
F. Petres Éva szervezte a nívós programokat
– Mit vár az idei Floraliától?

– Nagyon sokat, s remélem, hogy a befektetett munka gyümölcsöző lesz, hiszen nagyon sok ember nagyon sokat dolgozott azon, hogy a megújult Gorsium Régészeti Park, Floralia elnyerje a látogatók tetszését.

Matók János
Fotó: Gelencsér Ferenc
Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s