Csutorák a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményéből – kiállítás a Fekete Sas Patikamúzeumban

A csutora lapos, korong alakú, két oldalán domború fából kivájt, esztergályozott eljárással készült ivóedény alsó részén kis lábakkal, felül dugóval. Bor, víz, esetleg pálinka tartására, szállítására használták. A csutora szó jellemzően a Dunántúlon terjedt el, az Alföldön és a Felföldön kulacs néven ismerték ezt az edénytípust. Utóbbi szavunk a szlovén, cseh, szlovák és hucul nyelvben is megtalálható, a csutora kifejezés pedig a 18. század elejéről ismert. A csutora a parasztemberek állandó kézbe valója, főként borvidékeken, szőlőhegyek mellett terjedt el. Az ivóedény a 18. századtól az osztrák-magyar hadsereg felszereléséhez is hozzátartozott, a katonák szíjon, nyakban átvetve az oldalukon viselték. Hasonló formájú edények kerültek elő avar és középkori sírokból is, melyek alapanyaga fa és kerámia volt. Az újkori egyedi fazekas termékek között is bőven találunk a fából készült csutorákhoz hasonló lapos pálinkásedényeket.
A csutorát, kulacsot fából, esztergályozó technikával készítő kézműves a csutorás mester volt. Legfontosabb eszköze a lábbal hajtott íjas, szíjmeghajtású esztergapad a középkortól fogva vált elterjedtté és tette lehetővé a nyersanyagként szolgáló, főként juharfa külső-belső megmunkálását. Az edény belső kialakítását különböző méretű vésők segítségével végezte a mester. Az edény belsejét viasszal vagy gyantával öntötte ki. Esztergályozással készítették a csutora dugóit is, melyet szíjjal, madzaggal rögzítettek a csutora vállához. Magát az edényt szíjazatba foglalták, hogy kézben, vállon könnyen szállítható legyen. Főleg az Alföldön sokszor bőrbevonattal, sallangokkal látták el (csikóbőrös kulacs).
A csutorások céhekbe tömörültek. A Dunántúlon Veszprém és Nagykanizsa volt a két legnagyobb céhközpontjuk. Székesfehérváron a veszprémi csutorások számára állandó hely volt kijelölve a hetivásárokon.
Székesfehérváron két közterületet is – egy utcát és egy temetőt – a csutoráról neveztek el. A felsővárosiak temetője, a Csutora Temető a humoros magyarázat szerint a nevét onnan kapta, hogy a gazdák a szőlőhegyről jövet a borral telt csutorából bőven kortyolgattak a holtak emlékére.
A csutora számos népszokás kelléke is volt. Különösen a lakodalmak, szüreti mulatságok ünnepélyességét emelte. A betlehemes játékban pedig a pásztorok vállán találjuk a kulacsot.
A katonatoborzó, a verbuválás búfelejtő eszközként láthatjuk a 19. századi ábrázolásokon, festményeken.
A csutorát mint népművészeti tárgyat is számon tartjuk. Két oldalát faragással, festéssel, spanyolozással díszítették, s az Alföldön gyakran csikóbőrrel vonták be, amit sallangokkal, hímzéssel gazdagítottak.
Szólásainkban, közmondásainkban, találós kérdéseinkben, újévi köszöntőinkben is előfordul a csutora vagy kulacs.
„Kétkulacsos politikát folytat” – az olyan emberre mondjuk, aki ide is, oda is meg akar felelni.
„Kívül szőrös, belül nedves, a legénynek igen kedves, mi az?” – szól a tréfás találós kérdés. (A csikóbőrös kulacs)
A Fejér megyei Mezőkomáromban az újévet köszöntő fiúgyerekek jókívánságaikat így zárták:
„Adjon Isten bort, búzát eleget,
Csutorámnak feneket, abba bele eleget,
Hogy ihassunk eleget!”
Kiállításunkon a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményében lévő csutoráinkat mutatjuk be, melyek között találunk különleges, gazdagon díszített, faragott, festett darabokat is.

kep01

Díszesen faragott csutora Székesfehérvárról

Megtekinthető március 11-től április 17-ig a Fekete Sas Patikamúzeumban

dr. Varró Ágnes
néprajzkutató

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s