2016. január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából a Szent István Király Múzeum időszaki régészeti kiállítása nyílott Bodajk Város Polgármesteri Hivatalában. A tárlókban és a tablókon az újkőkortól a középkorig mutatják be Bodajk múltját. A kiállítást február elsejéig lehet megtekinteni.
Bodajk évezredei, régészeti leletek Bodajkról címmel látható a helyi Polgármesteri Hivatalban a kiállítás, mely a bodajki önkormányzat támogatásával jött létre, míg a régészeti leleteket a Szent István Király Múzeum biztosította. Történt, hogy 2015. októberében Szücsi Frigyes kabinet vezető régész Bodajk évezredei, régészeti leletek Bodajkról címmel tartott előadást a településen, s ez oly annyira elnyerte Wurczinger Lóránt polgármester tetszését, hogy kezdeményezte a jelenlegi kiállítás létrejöttét. Akkor, 2015. októberében Bodajkról 23 régészeti lelőhely szerepelt a nyilvántartásban.
“Nagy örömmel tapasztaltam, hogy az októberi előadásomat követően a helyi lakosok számos olyan vélt lelőhelyről számoltak be, amit az előadásomban nem említettem. Az év végéig kiszálltunk ezekre a helyszínekre terepbejárás céljából és több valóban új, a nyilvántartásban eddig nem szereplő lelőhelynek bizonyult. Hála a helyi lakosoknak már 26 nyilvántartott régészeti lelőhelyet ismerünk Bodajk város közigazgatási területéről.” – mondta Szücsi Frigyes.
A kiállítás szakmai összeállításában, Savanyú Bálint (őskor, római kor), Szücsi Frigyes (őskor, római kor, avar kor), Pozsgai Helga (avar kor), Reich Szabina (középkor) vettek részt, a kiállítás rendezője Moór Péter volt.