“Egyed a mezőnek füvét” – Interjú Reisinger Jánossal az irodalmi füveskönyvekről

Reisinger János irodalomtörténészt kérdeztük az irodalmi füveskönyvek hagyományáról Epiktétostól Máraiig és tovább. Ő elmondta a véleményét Weöresről és Hamvasról is. A Bibliát pedig egyszerűen nem lehet megkerülni. A neves ismeretterjesztő a “Növények országa. Herbáriumok, füveskönyvek” kiállítás kapcsán ad elő a Szent István Király Múzeumban.

Reisinger János. (A kép forrása: http://www.kanjiza.rs)

Reisinger János. (A kép forrása: www.kanjiza.rs)

Ön szerint mit nevezhetünk irodalmi füveskönyvnek? Hogyan határozná meg a műfajt?

A “füveskönyv” elnevezés a 16. századi reformáció utáni időkben jelent meg, mint olyan herbáriumok gyűjteménye, melyek az emberek testi-lelki bajaira a természetből orvosságot kínálnak. Ezek a füveskönyvek a Biblia legelejének azon a sokszor hallatlanra vett vagy mellőzött igéjén alapulnak, mely ezt mondja: “Egyed a mezőnek füvét” (1Móz 3:18). Ez a bibliavers mondja ki, hogy a világba engedett bűn elterjedése ellen Isten a fűfélékben és a zöldségekben gyógyeszközöket ajánl fel. Ezen az ismereten és tudáson épült fel a biblia betegségmegelőzés és gyógyítás kultúrája, melynek “orvosi kódexe” a 3Móz 13:1-5 versein alapul.

Magyarországon ezt a tudást elevenítették fel Pápai Páriz Ferenc herbáriumától Bod Péterig vagy Csontváry Kosztka Tivadarig azok a patikusok és gyógyszerészek, akik a 17-20. század között élve különböző enyhítő szereket állítottak össze az emberi bajok csillapítására. Márai Sándor híres Füveskönyve ennek a több évszázados vonulatnak kései és megújított terméke. Kétségkívül új, szekularizált utakra lépve próbál enyhíteni elsősorban a lélek gyötrelmein, nem mintha a testi bajok nem értek volna el soha nem látott határokig a modern korban, de azért azt nem árt tudatosítani, hogy a mi korunk elsősorban mégis a tudatzavar, a tudatmanipuláció kora, melynek legfertőzőbb betegsége immár nem a spanyolnátha vagy az influenza, hanem a depresszió és a személyiségzavarok különböző formái.

A lelki bajokra – úgy mint félelmek, bizonytalanságok, gyász, stb. – orvosságot nyújtó, és/vagy életvezetési tanácsokat adó könyveknek évezredes hagyománya van Epiktétostól Oravecz Nóráig. Ön miben látja ezek sikerét?

Régi korok írásos hagyománya, ha kisszámú is, de rendkívül értékes és magvas az emberi problémák kezelésére. Az ókorban például azt nevezték “könyv”-nek, amelynek semmi más írásművel össze nem cserélhető tartalma van. Ami valami olyat hordoz, ami sehol másutt nem található meg. Innen érthető, hogy a Bibliában például Abdiás könyve, vagy János 2-3. levele, Júdás levele egyetlen oldalt sem tesz ki, mégis könyvnek nevezik, mert ami ott, ezekben írva áll, azt máshol nem találjuk meg. Az Ön által említett Epiktétos Kézikönyvecskéje az ókori görög sztoicizmus valamennyi fontos tanának breviáriuma. Nyomában említhetnénk Seneca szinte majd’ minden könyvét az Erkölcsi levelektől kezdve a Vigasztalásról-on át a Haragról-ig. A középkori moralizáló irodalom Augustinustól Kempis Tamásig, majd a franciák nagy moralizáló, illetve aforizma-irodalma tovább bővíti, de el is mélyíti a sort. Nagy kincsesbánya tárulhat itt fel előttünk. A magyar irodalom nem annyira bővelkedik ilyen művekben, de Kölcsey Parainesisét, Márai Füveskönyvét, vagy Pilinszky János lírai meditációit más nemzetek figyelmébe is ajánlhatjuk. Mindegyik olvasásakor azonban visszakívánkozunk az ősforrásra, a három részre osztható Biblia középső részére, vagyis bölcsességi irodalmára (Példabeszédek könyve, Prédikátor könyve, a Római levéltől Júdás leveléig).

Márai Füveskönyve, Weöres “A teljesség felé” c. könyvecskéje, vagy akár Krúdy “Álmoskönyve” is eszünkbe juthat, ha a szerzői szándék szerint is füveskönyvnek – vagy ahhoz valami nagyon hasonlónak – készült munkákra gondolunk. Ön szerint melyek a magyar irodalom legjobban sikerült “füveskönyvei”?

Weöres Sándor füveskönyve, A teljesség felé vegyülékes alkotás. Óriási részletei vannak, ezt hiábavaló lenne tagadni. Különösen kiemelhetjük az égi és a földi hatalom két-két sorban adott frappáns megkülönböztetését, vagy a legfőbb tudást jelző aforizmát (“Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”). Ám a könyv ajánlásából is kitetszik, hogy ezt a művét a második világháború idején Hamvas Béla ihletésére szerezte a költő. Hamvas az újgnoszticizmusnak Európa-szerte ismert alakja, rendkívül ellentmondásos gondolkodó, miként velejében ellentmondásos a gnózis is.

Krúdy Gyula álmoskönyvét nem tartom számon legjobb alkotásai között, csupán azért terjed, mert az álom jelenségének rendkívüli hatása van a mai korban. Itt is jó lenne előbb ismerni a Bibliát, amely ötféle álmot különböztet meg, és a hangsúlyt a prófétikus álmokra helyezi, melyekről az álmoskönyvek sajnálatosan nem beszélnek, helyettük olyan álmokat sorakoztatnak fel, amelyekről Salamon király 3000 évvel ezelőtt azt mondta, hogy “álom szokott következni a sok foglalatosságból, és az ilyen álomban a hiábavalóság is sok”.

Mindebből talán az következik, hogy a magyar irodalom füveskönyveit az olvasóknak kell összegyűjteniük egy-egy szerző műveiből, azonban, ha kíméletesek vagyunk, ezt tényleg jobb tanárokra és irodalomtörténészekre bízni, akik hozzáférhetnek kritikai kiadásokhoz vagy teljes életművekhez, ahonnan mindezt kivonatolni tudják. Jelenleg az ötödik füveskönyvön dolgozom, Vörösmarty Mihály közel húsz kötetes kritikai kiadásának most érek a végére, nem is gondoltam volna, életem egyik legnagyobb olvasmányélménye lett a magyar költészet és próza területén. Remélem, a talán karácsonyra megjelenő könyv az olvasóknak is sok felismerést, megerősödést és megnyugvást fog hozni.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s