Pilinszky szomszédai

Fekete Zsuzsa pszichiáter, és férje Zsadon László állatorvos ma már nyugdíjasok, 1980-ban fiatal házasok voltak, amikor annak a Kígyó utcai háznak a 6. emeletére költözött Pilinszky János, az akkor már országosan ismert költő, amelynek ők az első emeletén laktak. Ők is beavatottjai voltak annak a Székesfehérvár méretű összeesküvésnek, amely arra irányult, hogy Pilinszky János lehetőleg minél jobban érezze magát új otthonában – Székesfehérváron.

Fekete Zsuzsa és Zsadon László

Fekete Zsuzsa és Zsadon László

Az ő szerepük volt talán a legfontosabb: napi meleg ebéd biztosítása a költőnek. A Szent István Király Múzeum munkatársai kisfilmet forgattak lakásukban, ahol a vele való kapcsolatukról meséltek. Fekete Zsuzsa többek között azt is elmondta, hogy kisgyerekei mellett, a háztartás napi gondjai mellett igazi felüdülés volt számára a minden nap pontosan délben ebédelni érkező költő, aki a hatodikról hozta hozzájuk az inspiráló gondolatokat, intenzív lelki életének lenyomatait, egy-egy készülő szöveg sorait, ezzel pezsdítve fel életüket. Mesélt a padlón ülő Pilinszkyről, aki kisfiukkal játszott számítógépes játékot, nagy beleéléssel a győzelem reményében, Törőcsik Mari látogatásáról a fehérvári panelben, és még sok minden másról. A történetek szálai a múzeum június 6-án nyíló “Pilinszky és Fehérvár” című kiállítás érnek össze, ahol a kisfilm is látható lesz. Ezúttal kis hangulatjelentést, fotóriportot közlünk a lakásból és lakóiról, ahova Pilinszky János ebédelni, beszélgetni és játszani járt 1980-1981-ben.

_DSC0300

_DSC0305

_DSC0340

_DSC0363

_DSC0294

_DSC0376

_DSC0382

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s