1980. október 12-én nyílt meg a korszak régészetét bemutató kiállítás a Csók István Képtárban. A tárlat amellett, hogy a régész munkáját mutatta be a magyarországi ásatásokból abban az időben előkerült legszebb leleteket is elhozta Székesfehérvárra. Az installálás, a tálalás módja egy időszaki kiállításhoz képest szokatlanul igényes, nagyszabású. Ebben is hasonlít a jelenleg is nyitva tartó Régészeti pillanatképek. Ásatásaink legújabb kincsei 2011-2014 című kiállításunkhoz. A bejegyzésben Gelencsér Ferenc fotóit tesszük közzé a kiállítási enteriőrről, illetve a főrendező, F. Petres Éva régész, akkori múzeumigazgató-helyettes szöveges összefoglalóját.
“A kiállítás rendezésének gondolata a Művelődési Minisztérium Múzeumi osztálya részéről merült fel, mint az 1980-as év Múzeumi Hónapjának mottója: a magyar műtárgyvédelem bemutatása. Három kiállítás született ebben a gondolatkörben: Budapesten, az országos múzeumok anyagából az ott folyó munkát bemutató „Múzsák kertje” címen rendezett kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, Miskolcon a néprajzi gyűjtést és restaurálást és Székesfehérváron a régészetet bemutató kiállítás
Magunk részéről a kiállítás alaptémáját, a régészeti restaurálást, csak kiinduló, gondolatébresztő ötletként fogtuk fel. A régészeti tárgyak és jelenségek konzerválása, kiegészítése és bemutatása, történeti stúdium, az archeológia munkafolyamatához tartozó, azt kiegészítő, a feldolgozást és az azt követő esetleges bemutatást lehetővé tévő, a régészet szempontjából fontos segédtudomány. Ezért kiállításunk nemcsak a restaurálást, hanem a régészeti munka egészét kívánta bemutatni, „Magyar régészet és műtárgyvédelem ’80” címmel.
A kiállítást a szokott közönségen kívül, mindazoknak szántuk, akik valamilyen módon kapcsolatba kerülnek munkánkkal, s ez nem kis réteg. Egyrészt hivatalos szervek, tanácsok, minden földmunkával járó beruházást végző vállalkozás, mezőgazdaság; másrészt a régészet iránt egyénileg érdeklődők, tanárok, honismerettel foglalkozók. Ugyanakkor a saját szakmánk, a hivatásos régészek számára kívántunk áttekintést adni a szakág jelenéről.
(…)”
F. Petres Éva, Alba Regia XX 1980 (1983), 288. oldal.