Beszámoló Varga Gábor Farkas grafikusművész kiállításának előkészületeiről
Fotó: Czinki Ferenc
Reggel kilenc órára érkezem az Országzászló téri épülethez, ma csöngetni kell, ma nincs nyitva tartás. Néhány perc múlva Varga Gábor Farkas is befut, hóna alatt jókora mappa, érzem, hogy ennek ma még komoly jelentősége lesz, de ekkor még természetesen nem sejthetem, hogy egy egész alagút elfér benne.
Ahogy átvágunk a néprajzi kiállításon, és haladunk fölfelé a szűk lépcsőn, fölidézem magamban az itt látott kiállításokat, meg a nem itt látottak egy részét is, és persze beugranak különböző Varga GF-munkák a legváltozatosabb tematikájú fehérvári tárlatokról, de hogy miként néz majd ki ez a sok apró, finom kivitelezésű és finom humorú alkotás egy ekkora térben, azt több mint izgalommal várom. Egyúttal bízom abban is, hogy megláthatom majd azt a tárgyat, vagy legalább épülésének egy fázisát, amit a sajtóanyag a következőképpen ír le: „A kiállítótér adottságait kihasználó, papírlemezekből kialakított nagyméretű installáció a tárlaton megjelenő művészkönyvekhez és papírmunkákhoz hasonló felnagyított, többrétegű struktúra, melyben enteriőr és figura sérülékeny kapcsolata jelenik meg.”
Javasolnám Gábornak, hogy kezdjük a napot egy kávészünettel, és beszélgessünk, de kiderül, hogy számára a nap már jóval korábban elkezdődött, és ez így is ment az utóbbi hetekben. Hiába, belakni egy akkora teret, mint az Országzászló tér kiállítóterme, ráadásul a kifejezetten a helyszín adottságára kitalált jókora kartonelemeket elkészíteni időigényes feladat. Nyilván a cím, a Türelemjáték sem véletlen. Úgyhogy leülök inkább a terem közepére, az üvegmennyezet alá, és végignézem, amint Gábor megtölti tartalommal az alagútkönyvet, ami első ránézésre pont úgy néz ki, mint az a hosszú doboz, amit a bűvészek, benne egy dekoratív kolleginával, általában könyörtelenül három darabba vágnak. Ezekben a dobozokban a mi esetünkben több rétegű képek láthatóak, amelyek egy történetet adnak ki, most éppen egy, a városi táblarengetegben elvesző figuráét.
Később, amikor ez a kiállítási elem már késznek mondható, Gábor körbevezet a készülő kiállításon. Kartonforgácsokon gázolunk keresztül, és a falakra kiragasztott vázlatokat, jegyzeteket szemlélünk, de a falak mellett, a földön már sorakoznak maguk az alkotások. Jó néhányat fel is ismerek közülük, örömmel üdvözlöm újra a „Munkavédelmi tanácsok írók és olvasók számára” című álmunkavédelmi plakátsorozatot meg a „Honfoglaló” művészkönyvet, és még csak ezután térünk rá az újdonságokra, amelyekről most, a leendő látogató érdekeit és felhőtlen szórakozását megóvandó nem számolok be részletesen. Például nem árulom el azt sem, merre lehet majd kijutni a kartonlabirintusból.
Ez a kiállítás azonban, és ez már az előkészületek alapján is nyilvánvaló, nem kizárólag a látványról szól. A táblarengetegben magára maradt figura esete csak az egyik azok közül a politikai, társadalmi és globális esettanulmányok közül, amelyeket Varga Gábor Farkas a vizuális humor és a játék eszközével tesz még szembetűnőbbé, aktuálisabbá, és ami a legfontosabb, megkerülhetetlenné. Varga Gábor Farkas kiállítása az el nem kerülhető játék és gondolkodás kiállítása lesz. Nem ússzuk meg a dolgot. Persze amellett nagyon jól fogunk szórakozni, kezdve a szeptember 26-i, pénteki megnyitóval, és remélhetőleg, folytatva további programokkal.
Amikor késő délután kilépek az épületből, bele egy felújítás alatt lévő város táblarengetegébe, már egy fokkal kevésbé érzem magam elveszettnek.
Czinki Ferenc
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 